Kétszer több lehet a fizetése a képviselői asszisztenseknek
Kaszálhatnak a parlamenti képviselők személyi asszisztensei - írja a Blikk. Szeptember elseje óta akár dupla bért is kaphatnak, vagyis havi nettó 120 ezer forinttal is nőhetett a fizetésük. Közben ez nekünk évi egymilliárdba kerülhet.
A képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény eddig a képviselőnek egy alkalmazottat engedélyezett. Az Országgyűlés a foglalkoztatás költségét a képviselői alapfizetés 75 százalékáig finanszírozta. Ez az összeg a 231 900 forintos tiszteletdíj arányában majdnem havi 174 ezer forint volt. Csakhogy ez a keret most a duplája, 347 850 forintra emelkedett.
A növelés már tavaly szeptemberben is szóba került, de nem mint fizetésemelés.
Akkor a politikusok úgy nyilatkoztak: a jövőben a képviselők egy személy helyett majd kettőt alkalmazhatnak az állam pénzén. Ám a most életbe lépett törvény nem ezt tükrözi.
- Az Országgyűlés hivatali szervezete havonta, képviselőnként ... biztosítja a képviselő alapdíjának 150 százaléka erejéig az alkalmazott(ak)ra, illetőleg vállalkozó(k)ra vonatkozó kiadás pénzügyi feltételeit - írja a jogszabály. Vagyis szó sincs arról, hogy újabb embert kell felvenni a dupla pénzhez. A pénz fizetésemelésre is használható, amit az Országgyűlés is megerősített.
- A 347 850 forint egy keretösszeg. A képviselő döntésétől függ, hogy ebből hány asszisztenst foglalkoztat - írták.
2012. szeptember 5.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ezek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon – Van, ahol a 3 milliós fizetés is elérhető 2 hete
- 1 millió forintos fizetés a mezőgazdaságban? Itt lehetséges 2 hete
- Szinte másik világ: hol keresnek a legjobban és legrosszabbul a magyarok? 3 hete
- Mennyit lehet keresni diákmunkával? 3 hete
- Ekkora nyugdíjkiegészítést kaphat az a nagyszülő, aki az óvoda helyett vigyáz az unokájára 3 hete
- A teljes munkaidőben dolgozók keresete és annak változása néhány kiemelt csoportban 4 hete
- Felülvizsgálta a keresetstatisztikát a KSH 1 hónapja
- Kevés pénz, kevés esély - miért nem terjed el a részmunkaidő Magyarországon? 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket. 1 hónapja
- Mindenki tudja, mennyit keres a másik - új korszak a munkahelyi kultúrában 1 hónapja
- Meglepően versenyképesek a gyorséttermi fizetések 1 hónapja