Korlátozza az EU-s bevándorlást Németország
A német kormány szerdán elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette az uniós társállamokból érkező bevándorlókra vonatkozó munkavállalási szabályok szigorításáról szóló javaslatait.
A kormány szándéka szerint az új szabályok már az idén életbe lépnek - emelte ki Thomas de Maiziére belügyminiszter és Andrea Nahles munkaügyi miniszter a javaslatcsomagot bemutató sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozták, hogy a munkaerő szabad áramlása az európai egységfolyamat legfontosabb vívmányai közé tartozik és Németország érdekét szolgálja, ezért azt nem szabad korlátozni vagy megkérdőjelezni, de a jogsértésekkel szemben fel kell lépni.
Nem a tisztességesen dolgozó vendégmunkások ellen szól
Rámutattak, hogy az EU-ból érkező bevándorlók túlnyomó többsége tisztességesen dolgozik, és foglalkoztatottságuk meghaladja a valamennyi bevándorlót jellemző foglalkoztatottsági szintet. Ugyanakkor a munkavállalási korlátozások lebontása, a munkaerő szabad áramlásának kiteljesedése visszaéléseket is eredményezett és gondokat okoz egyes városi önkormányzatoknak.
A visszaélések ellen lépnek fel
Visszaéléseket nemcsak bevándorlók, hanem német állampolgárok is elkövetnek, hiszen számos esetben előfordul, hogy visszaélnek a külföldiek kiszolgáltatott helyzetével és kizsákmányolják őket. Ezért a feketefoglalkoztatás és a munkaadói oldalon tapasztalható egyéb szabálytalanságok visszaszorításáért is tenni kell - emelték ki a miniszterek, az eddiginél szigorúbb, következetesebb munkaügyi ellenőrzést ígérve.
Aki fél évig nem talál állást, távoznia kell
A bevándorlókat érintő javaslatok között az a legfontosabb, hogy a munkakeresés céljából Németországa költöző uniós állampolgárok legfeljebb fél évig maradhatnának az országban, ha nem rendelkezek munkaviszonnyal. Akinek hat hónap alatt nem sikerül állást találnia, és ezért német közpénzből finanszírozott támogatásra szorulna, annak el kell hagynia az országot.
Kitiltható az országból a csaláson kapott külföldi
A hatóságok továbbá kitilthatnák Németországból mindazokat az uniós bevándorlókat, akik törvénytelen eszközökkel - csalással, adatok, dokumentumok hamisításával - szereznek jogot a németországi tartózkodásra, vagy ilyen módon szereznek hozzáférést a szociális ellátórendszer juttatásaihoz, például munkanélküli támogatáshoz vagy családi pótlékhoz. A kitiltottak visszatérését nehéz megakadályozni, hiszen az uniós állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Németországba, ugyanakkor aki engedély nélkül tartózkodik az országban, az "rögtön bajba kerül", amint kapcsolatba kerül a hatóságokkal vagy a közigazgatás bármely szervével - emelte ki a belügyminiszter, utalva egyebek között a német állampolgárokra és külföldiekre egyaránt vonatkozó lakcím-bejelentési kötelezettségre.
A szigorítást az indokolja, hogy egyre több önkormányzatnak okoz gondot külföldi uniós állampolgárok ellátása, akiknek a képzettség vagy a nyelvtudás hiányossága miatt nincs esélyük az elhelyezkedésre, és szociális támogatást kérnek (MTI)
2014. augusztus 27.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 2 hete
- Sales Representative 3 hete
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 3 hete
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 3 hete
- A külföldi dolgozók száma és változása nemzetgazdasági áganként - grafikon 3 hete
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 3 hete
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 1 hónapja
- Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten 1 hónapja
- Ezzel a 7 lépéssel képernyőmentes lehet a karácsonyi ünneplés 1 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 2 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 2 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig