Korrupcióval vádolnak munkaügyi felügyelőket
Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon ›
Takács Péter főügyész hétfői közleménye szerint a vádlottak megszegték hivatali kötelességüket, amikor a megyében tartott munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések után nem jelentették a feltárt hiányosságokat, illetve "eleve közreműködtek a leleplezés meghiúsulásában".
Bűnszövetségben elkövetés a vád
Az elsőrendű vádlott hat esetben fogadott el ellenszolgáltatást, ebből ötször pénzt azért, hogy az ellenőrzésnek ne legyenek következményei, ezzel többrendbeli, hivatal személy által, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetést és más bűncselekményeket valósított meg írták.
A közlemény szerint hat további vádlott "az ellenőrzések következményeinek elkerülése érdekében" lépett kapcsolatba a munkaügyi hatóság alkalmazottaival. Ők ezért vesztegetés és hivatali visszaélés miatt állnak majd a Győri Törvényszék elé. (MTI)
2013. november 12.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ügyvédnek adta ki magát és rengeteg pénzt szerzett egy csaló 2 éve
- Bíróság előtt a munkaügyi miniszter korrupciós vádak miatt 2 éve
- Minisztériumi vesztegetési botrány: Ötven fölé emelkedett a gyanúsítottak száma 3 éve
- Újabb orvosok buktak meg hálapénz elfogadásával, egyiküket őrizetbe vették 3 éve
- A négynapos munkahét a gyakorlatban 3 éve
- Kötelező lesz sok munkaadónak és gyorsan kell cselekedni: készüljön fel velünk a Whistleblowing törvényre 3 éve
- Innovatív megoldásokkal is csökkenthetők a HR költségek 3 éve
- Korrupt járási hivatal vezetők kerülnek börtönbe 3 éve
- EY: az új jogszabály alapján egyszerűbb és biztonságosabb lesz jelenteni a cégeknél a korrupciót 3 éve
- Egyre több orvos keveredik bele az ortopéd-maffia ügybe 3 éve
- Futópaddal, golfhétvégével, uszodabérlettel korrumpálhattak egy minisztériumi főosztályvezetőt 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?