kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Megszületett a bérajánlás: emelésre kell törekedni

Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését - tartalmazza a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén megszületett országos bérajánlás.

A többségnél csökkent a reálbér


Gaskó István a szakszervezeti oldal képviseletében felhívta a figyelmet arra, hogy a munkavállalók derékhadának az utóbbi években nem volt része inflációmértékű béremelésben, vagyis csökkent a reálbér, ezt pedig tovább már nem lehetett elviselni.


A Liga elnöke hozzáfűzte, hogy Magyarországon a bérek még mindig alacsonyak, jelentős Magyarország lemaradása. Példaként említette, hogy a válságból éppen kilábaló Görögországban 700 euró, míg Magyarországon mindössze 300 euró, vagy árfolyamtól függően annál kicsit több a minimálbér.


Mit vegyen figyelembe a munkáltató?


A munkáltatói oldalt képviselő Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára elmondta, konkrét szám nem szerepel a megállapodásban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodásban megjelent az a négy alapelv, amelyet a munkaadói oldal kezdeményezett, vagyis hogy a bértárgyalásokon az egyeztetések résztvevői vegyék figyelembe a vállalkozások verseny-, jövedelemtermelő, és költségviselő képességét, valamint hogy tulajdonítsanak kiemelt jelentőséget a munkahelyek megőrzésének, tehát a bérek emelése nem vezethet munkahelyek megszűnéséhez.


A cafeteriára is építsenek


A megállapodásban szerepel az is, hogy a munkavállalók jövedelmi pozícióinak megőrzése, illetve javítása érdekében a munkáltatók éljenek a béren kívüli juttatások alkalmazásának lehetőségével is.


2013. május 22.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk