kapubanner for mobile

Megváltozott munkaképességűek: 325 millió forint cégeknek

Több mint 870 megváltozott munkaképességű munkavállaló és fogyatékossággal élő foglalkoztatását segíti a kormány azzal a 325 millió forinttal, amelyet pályázat útján nyújt negyvennégy vállalkozásnak - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkársága az MTI-t.

Az ilyen és ehhez hasonló támogatások nyomán mára tízezerrel több megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, mint két évvel ezelőtt - írták a közleményben. Az államtitkárság közlése szerint a munkavállalók ruházati termékeket gyártanak, Braille-nyomtatást, munkaközvetítést vállalnak, elektronikai alkatrészek összeszerelését és egyedi terítők, díszpárnák, táskák készítését végzik a munkahelyeken.


A bér 25 százalékát a munkaadó fizeti


A munkaadók a támogatást bérekre és járulékaira, valamint költségkompenzációra fordíthatják, de a bérek 25 százalékát nekik kell kitermelniük. Ugyanakkor 181 embernek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a jövőben a versenyszférában találjanak munkát. A megváltozott munkaképességű munkavállalók rehabilitációs foglalkoztatása érdekében az elmúlt két hónapban két további pályázatot hirdettek meg - közölte a szociális ügyekért felelős államtitkárság.


2013. november 4.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek