Megjelent: 7 éve

Minden kutyának kell egy jó meló - Menhelyi kutyáknak segít állást találni a Telenor


„Szeretjük a kutyusokat, rendszeresen forgatunk is velük, szerepelnek a reklámfilmjeinkben, és péntekenként együtt dolgozunk az irodában. A négylábú munkatársak jó hatással vannak a munkahelyi légkörre, ezért is szerettünk volna tenni azokért a kutyákért, akik nem ilyen szerencsések, és otthonuk sincs. Ez inspirálta a kreatív ügynökségünkkel, az Artificial Grouppal közösen indított Álláskereső Kutyusok kampányt, amiben szerettük volna nem megszokott módon megfogni a témát. A kezdeti branding-mentes kommunikációval sikerült elérni, hogy a fókusz az igazi főszereplőkön, a jobb sorsot érdemlő ebeken maradjon, és nagyon örülünk annak, hogy a kampány első pár napja után többen felfigyeltek rájuk.” – mondta el Tumó Nóra, a Telenor kampányért felelős marketingkommunikációs csapatának vezetője.


A kezdeményezés szakmai partnere a Fogadjörökbe Alapítvány, amely menhelyeken élő kutyáknak segít gazdára lelni közösségi oldalain, illetve ideiglenes befogadóknál helyezni el őket. Emellett gyűjtésekkel, adományokkal támogatja a menhelyek fejlesztését, a leginkább elmaradott térségekben működő szervezeteket segítve, főként a Nyírmadán működő állatmenhelyet. Eddig több, mint 300 kutyának segítettek gazdát találni, és fontos célkitűzésük, hogy minél többen váljanak ideiglenes befogadóvá, azaz olyan önkéntesekké, akik átmenetileg gondoskodnak egy-egy menhelyi kutyáról, segítik a szocializációját, hogy könnyebben találjon végleges gazdára.


 

Hogyan keress állást?


+ indíts egy álláskeresést a kívánt pozíciónév/készség és a város megadásával, majd pályázz az állásokra
+ állíts be e-mailes állásértesítőt, hogy elsőként értesülhess a keresési feltételeidnek megfelelő,     friss állásokról (e-mail címedet a találati listában a jobboldali oszlopban adhatod meg)
+ töltsd fel önéletrajzod - így a munkaadók is megkereshetnek állásajánlataikkal

„Az Alapítvány segítségével húsz kutyát hoztunk el a nyírmadai menhelyről és kutyapanzióban helyeztük el őket, ahol a szükséges orvosi ellátás mellett rendszeres törődést kapnak. Az Álláskereső Kutyusok hirdetései addig futnak, amíg minden kutya gazdára vagy ideiglenes befogadóra nem talál. A kampánynak az is fontos célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ideiglenes befogadóként milyen sokat tehetünk értük.” – mondta el Vass Noémi, a Telenor marketingkommunikációs menedzsere.


Az Álláskereső Kutyusokról készült videót itt lehet megnézni >>>  


Az álláskereső Kutyusok önéletrajza és minden további tudnivaló róluk itt található >>>


A Telenor életében nem először kapnak szerepet a kutyák. 2013-ban támogatta a Vigyél Haza Alapítványt a kutyatartóknak és kutyabarátoknak egyaránt hasznos „Vigyél Haza” okostelefonos alkalmazás kifejlesztésében. Kutyabarát munkahelyként minden pénteken lehetőséget ad arra, hogy a munkatársak magukkal vihessék kedvenceiket az irodába, ami pozitív hatással van a munkahelyi hangulatra, a cégen belüli közös munkára. Tapasztalatait közzétéve pedig más cégeket is kutyabarát munkanapokra buzdít.


Forrás: https://www.telenor.hu/sajto/kozlemeny/allaskereso-kutyusok


  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk