Munkabér és nyugdíj: mától nem jár együtt
Az állami szférában dolgozók - a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban állók, továbbá a bírák, az ügyészek és a fegyveres szervek tagjai - nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is egyidejűleg júliustól.
Felmondás után újra fizetik a nyugdíjat
Az Országgyűlés tavaly decemberben döntött ugyanakkor arról is, hogy az állami szférában dolgozó továbbfoglalkoztatott nyugdíjas korúak nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és fizetést. A dupla ellátást április 30-ig kellett bejelenteni a nyugdíjfolyósítónak, július 1-jétől pedig már nem jár a nyugdíj annak, aki amellett dolgozik. Az öregségi nyugdíj szünetelése alatt a dolgozó továbbra is nyugdíjasnak minősül. Ha megszűnik a munkaviszonya, ezt igazolnia kell, és újra kézhez kapja a nyugdíját.
Az egészségügyben sokan továbbdolgoznak
Az egyik leginkább érintett ágazatban, az egészségügyben csaknem az összes, a nyugdíjáról lemondó munkavállaló továbbfoglalkoztatási kérelmét támogatta a kabinet. Ők illetménykiegészítést kaphatnak, amelynek maximális nettó mértéke megegyezik a mindenkori kieső ellátás összegével.
Szabó Máté ombudsman szerint a közszférában dolgozó nyugdíjasok kettős juttatásának tilalmáról szóló rendelkezés szemben áll a tulajdonhoz való joggal és a vagyoni értékű jogok védelmével, ezért az alapvető jogok biztosa május közepén az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve a rendelkezés megsemmisítését (MTI).
2013. július 1.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása 6 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 1 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?