Negyedével csökkent az álláskeresők száma
414 ezer álláskereső szerepelt decemberben a foglalkoztatási szolgálat regiszterében, - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) adataiból. Az új munkahelyek zöme azonban még mindig közmunka, a legtöbb versenyszférás állást Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében teremtik a munkaadók.
2013 decemberében csaknem 184 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra; 30 százalékuk álláskeresési ellátást, a többiek pedig szociális jellegű támogatást kaptak. Decemberben a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6,3 százalékos értéket mutatott.
52 ezer pályakezdő munkanélküli
Tavaly decemberben a nyilvántartásban 52 300 pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 12,6 százalékot jelentett. A pályakezdők létszáma az előző hónaphoz képest 12,1, míg az előző év azonos időszakához képest 21,8 százalékkal mérséklődött.
A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma tovább csökkent az előző hónaphoz és az előző év decemberéhez képest is. A 128 ezer tartós állás nélküli az összes álláskeresőhöz viszonyítva 30,9 százalékos aránnyal szerepelt decemberben.
Az új állások 90 százaléka közmunka
A tavalyi év utolsó hónapjában a foglalkoztatók összesen 81 100 üres álláshelyet jelentettek be, amely egy év alatt szignifikáns emelkedést mutatott. Az újonnan bejelentett állások közel kilenctizedéhez a foglalkoztatók valamilyen támogatást igényeltek. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, az e két megyében megjelenő álláslehetőségek a teljes kínálat több mint egynegyedét tették ki. Összességében 2013. decemberben 174 100 munkaerőigény állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 90 200 állás maradt betöltetlen.
10 ezer új, „versenyszférás” állás
A vizsgált hónapban az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 70 700 volt, amely az elmúlt hónaphoz képest 51,8 százalékkal csökkent, míg az előző év azonos hónapjához képest több mint háromszorosára emelkedett. A tárgyhónapban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 10 400 darabot tett ki decemberben, amely egy év alatt 29 százalékos növekedést mutatott. A legnagyobb munkaerő-kereslettel Budapest és Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.
2014. január 22.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 4 hete
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 2 hónapja
- Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny 2 hónapja
- A budapesti álláskeresők száma és változása 2024 és 2025 között 3 hónapja
- Az álláskeresők számának változása a fővárosban - grafikon 4 hónapja
- Az álláskeresők száma a magyar vármegyékben - grafikon 4 hónapja
- A munkanélküliek száma korcsoportonként 6 hónapja
- Felmérés: kevés HR-es ismeri fel a hamis álláskeresői adatokat 7 hónapja
- Nőtt a munkanélküliség Lengyelországban 7 hónapja
- Bővítik a 30 év felettiek elhelyezkedését támogató program keretét 7 hónapja
- Állás nélkül 60 felett? Így segíthet a nyugdíj előtti álláskeresési segély 8 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben