kapubanner for mobile
SSC 

Nehezen találnak munkaerőt a szolgáltató központok

A legfrissebb felmérés szerint hiába fejlett és bővül a magyarországi üzleti szolgáltató központok (SSC) piaca, az iparág legsúlyosabb problémája a megfelelően képzett munkaerő-utánpótlás hiánya - derül ki a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) csütörtökön közzétett felméréséből.


A becslések szerint a szolgáltató központok összesen mintegy 25 ezer embert foglalkoztatnak, és a tervek szerint a következő két évben várhatóan újabb 1900 munkahelyet hoznak majd létre.
A felmérés, amelyben a Magyarországon működő mintegy 35 szolgáltató központból 25 válaszait dolgozták fel, a többség aggodalmát fejezte ki, mert tapasztalatuk szerint a növekvő munkaerő-kereslet ellenére a jelentkezők sok esetben nem rendelkeznek a szükséges kompetenciák és készségek döntő részével. A nyelveket beszélő fiatalok elvándorlásával a szakemberbázis folyamatosan szűkül, ami az iparág jövőjét fenyegeti - vélték a felmérésben résztvevők.


Tízből nyolc munkahely Budapesten


Az SSC-ket (Shared Service Center) általában multinacionális cégek működtetik, lényegük, hogy egyes vállalaton belüli tevékenységeket összehangolnak és földrajzilag is egy helyre gyűjtenek, egy központból szolgálva ki a több országban lévő leányvállalatokat.


Az egy évvel korábbi helyzettől eltérően az iparág legfőbb problémája már nem Magyarország stabilitása, hanem a szakember-utánpótlás, így tavaly óta 5 százalékkal csökkent az országkockázattól tartók aránya. A szövetség szerint ugyanakkor a 33 százalékos arány még mindig magas. A felmérés szerint a Budapesten működő szolgáltató központok aránya egyre nagyobb, az iparági magyar munkaerő 85 százaléka a fővárosban tevékenykedik, 13 százalékuk pedig Debrecenben.


13-20 százalékos fluktuáció


Az éves természetes lemorzsolódás számadatai 2013-hoz képest nem változtak, éves szinten az alkalmazottak 13 százaléka hagyja el munkahelyét önként. A kisebb méretű cégeknél alacsonyabb, 9 százalékos a fluktuáció mértéke, míg a nagyobb méretűeknél ez az arány 20 százalékos. Ugyanez az összefüggés jellemző területi szinten, vidéken kisebb a fluktuáció, mint Budapesten. (MTI)


2014. szeptember 18.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek