Megjelent: 7 éve

Nettó 275 ezret keresnek a BME-n végzettek

Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is - ezt mutatja az intézmény diákközpontjának 2010-11-es felmérése, amelynek összegzését az MTI-hez is eljuttatták.

A Műegyetem Diákközpontjának legutóbbi felmérése szerint a 2008-ban végzettek 2011. évi havi nettó összkeresete 275,3 ezer forint volt, míg a 2010-ben végzettek 2011-ben havi nettó 219,8 ezer forintra számíthattak. A felmérés készítői a 2008-ban végzett 2342 hallgatóból 2107-nek küldtek kérdőívet, s az 16,9 százaléktól érkezett vissza; hasonló volt az arány a 2010-ben végzetteknél is.


80 százalék 1 hónapon belül állást talált


A foglalkoztatottsági arány a 2008-ban végzettek esetén 88,7 százalékos, a 2010-ben végzettek esetén 77,8 százalékos volt. Az összegzésben az olvasható, hogy első munkahelyét a válaszolók csaknem 80 százaléka a végzést követő egy hónapon belül találta meg. A 2010-es felmérés szerint a hallgatók 40 százaléka már tanulmányai alatt, tehát még a diplomaszerzés előtt elhelyezkedett. Minden karról elmondható, hogy fél éven túl tíz százalék alatti, gyakorlatilag egyszámjegyű volt az állást nem találók aránya. A 2010-es felmérés szerint az országos átlagnál kisebb volt a munkanélküliségi arány, 2011-ben pedig egy kicsit e fölött volt.


Megállapították, hogy a BME-n végzettek a jelenlegi munkahelyükkel alapvetően elégedettek, és ez különösen igaz a személyi körülményekre és a szakmai tartalomra. A válaszolók a jövedelmekkel, a juttatásokkal és a szakmai előmenetellel voltak a legkevésbé elégedettek (MTI).


2012. június 21.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk