kapubanner for mobile
kvóta 

Női kvóta az Európai Központi Bankban

Női kvótát vezetnek be az Európai Központi Bankban (EKB), az intézkedés révén megkétszereződik a nők aránya a vezető állásokban.

Nincs nő az igazgatóságban


Jelenleg egy nő sincs az EKB legfőbb döntéshozó testületeiben, a hatfős igazgatóságban, valamint az euróövezeti jegybankok elnökeiből és az igazgatóságból álló 23 tagú kormányzótanácsban. A női kvóta teljesítéséhez lehetőséget kínál, hogy jelentős létszámfejlesztésre van szükség a frankfurti központú intézménynél. Egy belső dokumentum szerint 800 embert kell felvenni ahhoz, hogy az EKB be tudja tölteni új szerepkörét, az euróövezeti bankrendszert felügyelő hatóság funkcióját. A csaknem 6 ezer bank felügyeletét a tervek szerint 2014 nyarától látja el az EKB.


Jörg Asmussen szerint alkalmas munkaerőből nincs hiány. A banknál már jelenleg is "kellő számban dolgoznak nagyon jól képzett nők" ahhoz, hogy betöltsék a kvótát - mondta a német szakember a müncheni lapnak (MTI).


2013. augusztus 30.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek