Tíz éve nem volt ennyire kevés munkaügyi per mint tavaly

Bár 2011-ben a helyi bíróságokra érkező munkaügyi perek száma a 22 ezret is meghaladta, az elmúlt tíz évben tavaly indult a legkevesebb munkaügyi per.

Ez derül ki az Ügyvédbróker.hu legutóbbi elemzéséből, amelyben a munkajogi perek számának alakulását, valamint egyes típusainak előfordulási gyakoriságát vizsgálták.


2011-ben a helyi munkaügyi bíróságokra beérkezett munkaügyi perek harmadát a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálásával kapcsolatos esetek alkották. Bár az elmúlt három évben a legnagyobb mértékű visszaesés e területen jelentkezett, az ügyek száma tavaly így is megközelítette a nyolcezret.
Hol mennek gyakrabban bíróságra?


Az átlagosnál gyakrabban például Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar vagy Komárom-Esztergom megyében, ritkábban pedig a fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Somogy és Veszprém megyében indítottak pert a társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálata kapcsán.


Munkabér, elbocsátás: a lergfőbb okok


A munkabérrel és egyéb anyagi juttatásokkal, valamint a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos eljárások a munkaügyi perek 25-25 százalékát alkották 2011-ben, arányuk az elmúlt három évben folyamatosan nőtt. Tavaly a munkaügyi perek fennmaradó részét, 16 százalékát olyan eljárások tették ki, mint például a közigazgatási határozatok, fegyelmi felelősség, vagy a munkáltató, munkavállaló anyagi felelősségének felülvizsgálata - olvasható az Ügyvédbróker.hu közleményében.


Az utóbbi egy évben zuhant nagyot a perszám


Az Ügyvédbróker.hu emlékeztet arra, hogy a munkaügyi perek száma 2005-ig folyamatosan nőtt - 2005-ben a 32 ezret is meghaladta -, 2005 és 2008 között csökkenő tendenciát mutatott, 2010-ig ismét nőtt, majd 2011-re a közel 10 évvel korábbi szintre csökkent. Tavaly a munkajogi perek az összes helyi bíróságra érkező esetek közel 6 százalékát adták. Míg 2010-ben ezer lakosra 2,68, 2009-ben pedig 2,5 munkajogi per jutott, tavaly ez a szám 2,29-re csökkent.


A felmérés alapjául szolgáló adatok két forrásból származnak: egyrészt a helyi munkaügyi bíróságok a per tárgya szerint nyilvántartást vezetnek területi (megye szerinti) bontásban, másrészt az Ügyvédbróker.hu rendszerében a feladott ügyvédkeresések során az egyes munkajogi esettípusok is elkülönülnek, ezáltal pontosan mérhető adatok állnak rendelkezésre - hangsúlyozza a portált üzemeltető Ügyvédbróker Kft. a közleményben (MTI).


2012. június 11.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk