Tízből hat munkaadónál szabálytalanságot találtak
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) 10 589 munkáltatót ellenőrzött az idei első félévben és a felügyelők a munkaadók 61 százalékánál találtak valamilyen munkaügyi szabálytalanságot; ezek csaknem 40 ezer munkavállalót érintettek.
Nem jelentik be a dolgozókat
Az előző év első felének eredményeivel nagyságrendileg megegyezik a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzéssel érintettek száma (4892 dolgozó), ami a főbb munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 11 százalékát teszi ki. Legtöbb esetben a bejelentési kötelezettség elmulasztása, kisebb mértékben pedig az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó feketefoglalkoztatás volt a jellemző.
Építőipar, feldolgozóipar: több a feketemunkás
Nem járult hozzá a javuláshoz, hogy a tavalyi év első félévéhez képest jelentős mértékben, mintegy negyedével nőtt a feketemunkások aránya az építőipari vállalkozásoknál, noha az ellenőrzések 13 százaléka erre a szektorra esett. A feldolgozóiparban és a kereskedelemben szintén nőtt a feketemunka részesedése a feltárt jogsértéseken belül. A személy- és vagyonvédelmi ágazat az idén kisebb mértékben járult hozzá a feketemunkások számához, ám változatlanul a három "legfertőzöttebb" szektor közé tartozik. Az eddigi tapasztalatok szerint megszűntek a területre jellemző végtelen hosszú alvállalkozói láncolatok és a munkavállalók jelentős részét munkaerő-kölcsönző cégek foglalkoztatják, igaz, több esetben jogellenes kölcsönzés útján.
Munkaidő, pihenőidő nem megfelelő kiadása
A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések csaknem 10 ezer munkavállalót érintettek, ez csökkenést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ezek a jogsértések jellemzően a kereskedelem, vendéglátás, gépipar és a feldolgozóipar területén foglalkoztatott munkavállalókat érintették a legnagyobb számban. A munkáltatók sok esetben nem tájékoztatták a munkavállalókat a munkaidő-beosztásról, illetve a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontjáról. A dolgozók munkaideje sokszor meghaladta a napi, illetve a heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékét, emellett a munkaszüneti napon történő munkavégzés szabályainak megsértésével is lehetett találkozni. A munkaidő-nyilvántartás hiányával, vagy adatainak valótlan rögzítésével 9088 dolgozót érintően találkoztak a munkaügyi felügyelők, amely tavalyhoz képest enyhe csökkenést jelent.
Munkabér szabálytalan fizetése
A munkabérrel kapcsolatos jogsértések, például a minimálbér, a bérelszámolással kapcsolatos hiányosságok, a bérkifizetés késedelmének gyakoriságát jól mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott negyedét érintette az első félévben. A bérkifizetéssel kapcsolatos szabálytalanságok esetén a munkaügyi hatóság a vonatkozó törvényi rendelkezés szerint a munkabért nem, vagy nem időben fizető munkáltató részére minden esetben lehetőséget biztosít arra, hogy az eljárás során az elmaradt bért egy kitűzött határidőn belül megfizesse, így mentesüljön az egyébként kötelező munkaügyi bírság alól. A hatóság ily módon is tudja segíteni azt, hogy a munkáltató a munkavállalók jogszerűen járó munkabérének kifizetésére és ne egy esetleges bírságösszeg kiegyenlítésére fordítsa anyagi erőforrásait - olvasható a közleményben.
Az idei év első felében feltárt jogsértéseket elkövető 6 438 munkáltató közül 2 085 vállalkozásra róttak ki a felügyelőségek munkaügyi bírságot, összesen 303,9 millió forint összegben.
2013. szeptember 18.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Innovatív megoldásokkal is csökkenthetők a HR költségek 3 éve
- Munkaügyi dokumentumok papírmentesen 3 éve
- Munkabiztonsági és munkaegészségügyi projektet zárt az iparszövetség 7 éve
- Érdekel a relocation de folyton az idővel küzdesz és nem tudsz 10 péntekre elszabadulni a munkából? 7 éve
- Új időszámítás kezdődik? Munkaügyi konferencia a Saldo Zrt. szervezésében, Dr. Pál Lajos előadásában 7 éve
- Maguknak akarják a szlovákok az európai munkaügyi ügynökséget 7 éve
- Meddig kell megőrizni a munkaügyi iratokat? 7 éve
- Jobban nőtt a vártnál a foglalkoztatás az amerikai magánszektorban 7 éve
- Startolt a munkaügyi központok EU-s hálózata 7 éve
- Itt vannak a feketén foglalkoztató cégek 7 éve
- Tízből hat munkaadónál jogsértés - élen a feketemunka 7 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?