Több külföldi munkavállaló kell a németeknek
Németország egyre erősebben függ a külföldi munkaerő bevándorlásától, de kevés embert vonz azokból az országokból, amelyek állampolgárai csak külön engedéllyel dolgozhatnak.
Az OECD szerint az utóbbi években jelentősen lazultak az Európai Unión (EU), illetve az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) övezetén kívüli országokra vonatkozó bevándorlási szabályok. A német rendszer így a legnyitottabbak közé került a 34 országot összefogó OECD-ben, ugyanakkor évente csupán 25 ezren érkeznek munkavállalási céllal az EU és az EFTA térségén kívülről, míg például Dánia vagy Nagy-Britannia több mint ötször ennyi munkavállalót vonz.
A német társadalom elöregedése miatt 2020-ban már majdnem 40 százalékkal kevesebben lépnek be a munkaerőpiacra, mint ahányan nyugdíjba vonulnak, ami a legrosszabb arány az OECD tagállamai közül. Ezért a bevándorlásnak nincsen alternatívája - emelte ki Yves Letreme, a szervezet főtitkára, aki szerint mindenekelőtt a magasan képzett munkavállalók előtt kell lebontani a bürokratikus akadályokat.
Ugyanakkor a vállalkozások hozzáállásában is fordulatra van szükség - tette hozzá. A felmérés szerint a cégek többsége nem is mérlegeli, hogy olyan munkavállalót alkalmaz, akit külön hatósági eljárás nyomán lehet felvenni.
2013. február 5.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 3 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 3 hete
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 1 hónapja
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 1 hónapja
- Sales Representative 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 1 hónapja
- A külföldi dolgozók száma és változása nemzetgazdasági áganként - grafikon 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben