kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Több női dolgozó kellene az informatikába

Évtizedek óta több mint tízezer betöltetlen pozíció van az informatikai területen, az iparág dinamikus növekedéséből adódóan pedig tovább fokozódik a verseny a tehetségek iránt - nyilatkozta a navigációs szoftvereket fejlesztő NNG Kft.



A kevés jelentkező, illetve hiányos technikai készségek miatt a munkaadók 45 százaléka toborzási nehézségekkel küzd a Manpower Group 2014-es felmérése szerint.


Már 10 éves korban is el lehetne kezdeni a lányok felkészítését


Magyari Andrea, a vállalat emberi erőforrás (HR) igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott: a szakemberhiány részben a kialakult sztereotípiákra vezethető vissza, az informatikus karriert lányok csak elenyésző számban választják, és a többség kevésbé tartja kreatív szakmának, pedig a programozás igényli az innovatív gondolkodást, problémamegoldást.
Hozzátette: a munkaerő-állomány bővülését segítheti, ha a felsőoktatási intézmények az alap tananyag mellett felkészítik diákjaikat a technológiai újdonságok által követelt folyamatos önfejlesztésre, valamint lehetőséget adnak naprakész tudás megszerzésére, akár cégek bevonásával.
A HR igazgató szerint a lányok - akár már 10-12 éves korban történő - bevonása kulcsfontosságú, ennek egyik példája a Skool-program, ami fiatal lányoknak az informatika világát mutatja be.


Közel félmillió forint az átlagbér


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott IT szakemberek havi bruttó átlagkeresete mintegy 450 ezer forint volt tavaly.
Ennek ellenére Magyari Andrea úgy véli, hogy a vonzó bérezés nem elég, a legtöbb informatikai pályán elhelyezkedő munkavállaló számára a szakmai kihívások, a szinte megoldhatatlan feladatok és a munkakörnyezet - mint az ergonomikus székek - a legfontosabb. (MTI)


2015. február 26.


2015. február 26.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk