MSZP: legyen munkaszüneti nap Orbán születésnapja
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz 1950-es évek óta páratlan, ami történt, miszerint egy politikai nyilatkozatot kötelezően közzé kell tenni, ezért erre ellenzékként nem tudtak másként reagálni, mint hogy megpróbálják kifigurázni - közölte Molnár Csaba (MSZP).
A korábbi kancelláriaminiszter úgy fogalmazott: azért nyújtották be a "Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről" szóló törvényjavaslatukat hétfőn, mert a hétvégén szinte az egész ország felháborodott azon, hogy a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot - amit nem is egyhangúlag fogadott el az Országgyűlés - kötelezően ki kell függeszteni.
Közölte: a javaslatban ők továbbmennek a kormány döntésénél és javasolják, hogy az óvodákban és az iskolákban függesszék ki a nyilatkozatot Orbán Viktor arcképével és életútjának ismertetésével együtt, valamint legyen munkaszüneti nap a miniszterelnök születésnapja.
Arra a kérdésre, viccnek szánták-e a javaslatukat, azt válaszolta: sajnos nem ez a vicc, az eredeti kormánydöntés az, amit tragikomikusnak tart.
Amíg Sólyom László mandátuma tart, a Köztársasági Elnöki Hivatalban nem függesztik ki a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozatot; a feladat a következő államfőre marad - közölte az MTI megkeresésére a hivatal hétfőn.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője hétfőn napirend előtt a parlamentben azt kérte a kormánytól, vonja vissza a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kihelyezéséről szóló rendeletét. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint azonban a nyilatkozatban mindenki számára elfogadható értékek vannak rögzítve, amelyekért minden magyar összefoghat és jó érzéssel dolgozhat.
Híradó/MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?