MSZP: nem szerencsés a kisebbségi képviselők számát csökkenteni
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MSZP nem ért egyet azzal, hogy csökkenjen a területi és országos kisebbségi önkormányzatok képviselőinek létszáma, ezért nem is szavazta meg hétfőn az erről szóló törvényjavaslatot.
Nemény András szocialista országgyűlési képviselő kedden az MTI-nek azt mondta: alapvetően három oka van annak, hogy így döntöttek. Az egyik az, hogy nem volt valódi egyeztetés az indítványról, ami szerinte hirtelen került a Ház elé.
Ezen kívül - mint mondta - az indokaik között szerepel, hogy a létszámcsökkentésnek semmi gyakorlati haszna nincsen, nem eredményez megtakarítást. Emlékeztetett arra: a kisebbségi önkormányzati képviselők tiszteletdíjat eddig is csak akkor kaptak, ha ők maguk így döntöttek, az erre fordítható keret pedig néhány milliárd forintos volt csak.
Nemény András kitért arra: a kisebbségpolitika egyik lába a határon túli magyarok és az ezzel kapcsolatos törvények, amelyből több is születetett az elmúlt időszakban, a másik viszont a Magyarországon élő kisebbségek kezelése. Úgy látja: ebből a szempontból nem szerencsés, hogy Magyarországon csökken az itt élő kisebbségek képviselőinek a száma.
Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött: csökkenti a megválasztható települési, területi és országos kisebbségi önkormányzatok képviselőinek létszámát. A Ház 302 igen szavazattal, 55 nem szavazattal hozta meg döntését. A javaslatot a Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselői támogatták, az MSZP és az LMP frakciója ellenezte.
A Hargitai János és Szászfalvi László kereszténydemokrata politikusok által kezdeményezett változtatás célja, hogy a helyi önkormányzati képviselők létszámával párhuzamosan csökkenjen a kisebbségi önkormányzati képviselők száma is. A törvényt már az idei kisebbségi önkormányzati választáson alkalmazni kell.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?