kapubanner for mobile

MSZP: több a munkanélküli, mint a kormányváltáskor

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az MSZP alelnöke szerint az Orbán-kormány két év alatt semmit sem tett a foglalkoztatás növeléséért és a munkanélküliség ellen, miközben az állástalanok ellátását és a közmunkabért csökkentette.

images

Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságát vezető szocialista politikus szombati sajtótájékoztatóján elmondta: bár a kormány szerint néhány tízezerrel több embernek van munkája, mint 2010 nyarán, ez csak "statisztikai manipuláció". Állítását azzal magyarázta, hogy a közfoglalkoztatottak száma meghaladja a százezret, eközben viszont a gazdaságban 30-35 ezerrel kevesebb embernek van munkája, több tízezren pedig nyolc óra helyett négy vagy hat órát dolgoznak naponta, vagyis a részmunkaidős foglalkoztatás a teljes idejű rovására gyarapszik.

Véleménye szerint az Orbán-kormány foglalkoztatáspolitikájának kudarcát jelzi, hogy 75 ezerrel kevesebb embernek van állása, mint a pénzügyi-gazdasági válság előtt, 2008 szeptemberében. Ez elsősorban azzal függ össze, hogy a kormányzati politika miatt hiányzik a Magyarország iránti befektetői bizalom - mondta.

Az MSZP-s politikus kitért arra, hogy több a munkanélküli, mint a kormányváltáskor. Nehezményezte, hogy - bár a járulékok mértéke nem változott - az álláskeresési járadékot január óta a korábbi kilenc helyett már csak három hónapig folyósítják, noha az álláskeresők átlagosan másfél évet töltenek el munka nélkül.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára pénteken feltett videoüzenetében arról beszélt, jó esély van arra, hogy tovább emeljék a béreket, köztük a minimálbért is, Gúr Nándor kifejtette: nem érti, miről beszél a kormányfő, mert a reálbérek csökkennek, és bár a bruttó minimálbér valóban 19.500 forinttal több a két évvel ezelőttinél, a nettó értéke az adóváltozások miatt nem nőtt, a 2010-es 73.500 és a jelenlegi 93 ezer forint nettó értéke egyaránt 60-61 ezer forint.

A közfoglalkoztatási minimálbér pedig - hangsúlyozta - a 2010-es havi 60.200 forintról 47 ezer forintra csökkent, és az infláció miatt évről évre kevesebbet ér.

Megismételte azt is, hogy a szocialisták bizonytalannak látják a háromszázmilliárd forintos munkáltatói tehercsökkentés fedezetét, és további pontokkal, például a szakképzésben a gyakorlati oktatásra jutó támogatás növelésével és a felnőttképzésnek a munkaerő-piaci igényekhez alakításával egészítenék ki a kormány munkahelyvédelmi akciótervét.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek