Muczán Krisztina, a Pioneer Hi-Bred kelet-európai HR igazgatója
Muczán Krisztina jelenleg a Pioneer Hi-Bred kelet-európai HR igazgatója. Előzetes munkahelyi tapasztalatai hozták számára a felismerést, hogy az emberi munkaerő egy cég sikerének legfontosabb záloga, ezért választotta ezt a pályát. A HR minden területén dolgozott már, legfontosabb szegmensnek a motivációt tartja.
Muczán Krisztina 1969-ben született Budapesten. Érettségi után a Könnyűipari Műszaki Főiskolán majd a Soproni Faipari egyetemen szerzett diplomát, mérnökként a General Electric-nél (a valamikori Tungsramban) helyezkedett el, mint beszerző. Később a Külkereskedelmi Főiskola elvégzése után logisztikai területre kapott megbízást, a GE Lighting kelet-európai kiszállításait vezette kisfia megszületéséig. A gyes alatt megszerzett HR végzettséggel a GE újonnan alakult szolgáltató központjában lett tréner, ezért a váltási-lehetőségért máig nagyon hálás a GE-nek.
Krisztina elmondása szerint azért lett HR-es, mert vezetőként megtapasztalta, hogy hiába a kiváló felszereltség, kiváló folyamatok és termékek, az üzlet az emberi munkaerőn múlik. "Rájöttem, hogy az emberek fejlesztése, motiválása, irányítása egyedi kompetenciákat igényel, ez egy külön szakma, amit meg lehet és meg is kell tanulni. Az egyes üzleti szituációk különféle magatartást, hozzáállást, kompetenciákat igényelnek, ezért fontos, hogy a megfelelő embert, a megfelelő környezetben állítsuk hadrendbe" - számol be tapasztalatairól, amelyek a HR tanulmányok felé vezették. Az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat egyaránt fontos - vallja a szakember.
2004-ben csatlakozott a Pepsi Americas HR csapatához, mint szervezetfejlesztési menedzser, 2006-tól pedig az ING Biztosító és Nyugdíjpénztár HR igazgatója lett. Ez egy évig tartott, majd 2007-től a Philips közép-európai és adriai régiójának HR igazgatói pozícióját töltötte be második kisfia megszületéséig, közben master diplomát szerzett a Pécsi Egyetemen. Jelenleg a Pioneer Hi-Bred kelet-európai HR igazgatója.
Krisztina a HR minden területén dolgozott már, eddigi pályafutásából talán csak a bérszámfejtés, a munkaügy maradt ki. Az elmúlt 4 évben a kelet-európai régióért felel. HR vezetőként ebben a pozícióban lehetősége van megtapasztalni a kulturális különbségekből adódó sokszínűséget. "Sok vállalat csak a szavak szintjén foglalkozik a "diversity"-vel és meg is elégednek azzal, ha egy-két hölgy ül a menedzsmentben. Számomra ennél sokkal fontosabb, hogy eltérő kulturális alapokon felnőtt és szocializálódott munkatársak képesek egymással kommunikálni egy mindannyiuk számára csak tanult, harmadik nyelven."
Krisztina HR szakemberként a motivációt tartja a legfontosabbnak. Mint mondja, ennek rengeteg vetülete van a kompenzációtól kezdve a karrierlehetőségeken át a vezetői magatartásig. Kedvenc témája a családbarát munkahely - erről szól a master képzésen elkészült szakdolgozata is - amelyet elsősorban a munka-magánélet egyensúlya és a stressz-mentes munkahelyi légkör oldaláról szeret megközelíteni, szemben - az egyébként nagyon tiszteletre méltó - anyabarát praktikákkal.
Szabadidejét családja körében tölti, együtt hódolnak közös hobbijuknak, a veterán autóknak és motoroknak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?