Multinál dolgoznánk, de egyre kevesebb van belőlük
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMiközben a nemzetközi többségi tulajdonban lévő cégek aránya mindössze 5 százalékra tehető, addig részesedésük a foglalkoztatásban 25 százalék, írja a Világgazdaság Online.
Minden negyedik magyar multinacionális cégnél dolgozik, melyek általában jobban fizetnek, több munkahelyet is kínálnak, mint magyar többségi tulajdonban lévő társaik, így nem csoda, hogy a felmérések szerint sokan szeretnének ezeknél a vállalatoknál dolgozni.
A legtöbb multicég 1994-ben dolgozott az országban, ekkor a vállalkozások 12 százalékát tették ki, ez apadt mostanra 5 százalékra, mondta el kutatásainak következtetéseit Koren Miklós a Közép-Európai Egyetem (CEU) és az MTA KRTK kutatója a lapnak.
Az adatokból az is kiderül, hogy a személyi jövedelemadó és a TB járulék 40-40 százalékát fizetik be ezek a cégek, részesedésük a GDP-ből (a pénzügyi szféra nélkül) pedig 60 százalék.
Magyarország beágyazottsága ezekbe a láncokba jelentős, hiszen a 10 legnagyobb exportra termelő vállalatból 9 valamilyen multinacionális cégnek a leányvállalata. (A legnagyobb befektetők Németország, az Egyesült Államok, Ausztria, Franciaország és Nagy-Britannia.)
Azonban a gazdasági válság, a különadók és a multiellenes retorika nem bátorítja a külföldi cégeket, így a beruházási kedv is jelentősen csökkent. Míg korábban évi 2-3 milliárd eurót tett ki, addig ez 2009 és 2013 között már csak 0.1 milliárd volt, sőt idén a tőkekiáramlás is megindult, ezt jelezte a Pénzügykutató.
Világgazdaság Online

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?