kapubanner for mobile

Munkába járás a munkáltató kontójára

Akár több tízezer forint támogatáshoz is juthat, ha a városhatáron kívülről jár be dolgozni - írja a Napi Gazdaság.

Akkor kell a munkába járás kiadásainak 86 százalékát kifizetnie a munkaadónak, ha a dolgozó közigazgatási határon kívülről jár be munkahelyére és ehhez helyközi vagy elővárosi, illetve vízi vagy légi közlekedési eszközt vesz igénybe - hívta fel a figyelmet a D.A.S. Jogszerviz.

Idén legfeljebb 35 200 forint lehet a támogatás. Ugyanakkor fontos tudnivaló, a munkáltató akár az egész költséget magára vállalhatja, adómentesen.

Az autóval való bejárás is támogatható, ha a lakó- vagy tartózkodási hely és a munkahely között nincs közösségi közlekedés vagy a munkarend miatt nem, illetve csak hosszú várakozással tudjuk azt igénybe venni. Ebben az esetben a kilométerenként 9 forintos költségtérítés jár.

Napi Gazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk