kapubanner for mobile

Munkabeszüntetés a vasútnál is

Megkezdődött a vasutasok szolidaritás sztrájkja hajnal 4 órakor - közölte Gelencsér László, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) ügyvivője az MTI-vel.

A VDSZSZ a BKV dolgozók munkabeszüntetéséhez kapcsolódva hirdette meg a reggel 8 óráig tartó munkabeszüntést, elsősorban a budapesti agglomerációra fókuszálva.

Több területen kiszámíthatatlan lesz a vonatközlekedés, köztük a BKV sztrájkjában érintett fővárosi agglomerációban, miután nem született megállapodás a vasutassztrájk idejére nyújtandó elégséges szolgáltatásról. A vonatok közlekedésében késésekre, útvonal-rövidülésre, vonatkimaradásokra kell számítani, várhatóan kora délután állhat helyre a menetrendszerű közlekedés.

Gelencsér László az MTI-nek elmondta, a munkáltató törvénytelen módon több helyen is - főleg a kocsivizsgálók esetében - a sztrájk indítása előtt a szolgálatban lévőket nyilatkoztatni akarta, hogy nem vesznek részt a sztrájkban szolgálatuk során. A VDSZSZ tiltakozott a munkáltató törvénysértése ellen, és jogi lépéseket is tenni fog - mondta a VDSZSZ ügyvivője.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk