Munkabiztonsági gyakorlaton vettek részt a Telenor dolgozói
A Telenor kiemelt figyelmet fordít a munkahelyi egészségvédelem és biztonság megteremtésére, ezért idén második alkalommal szervezett oktató jellegű programsorozatot a biztonságos munkavégzés jegyében dolgozói számára - tájékoztatott a cég közleményében.
"Sok cég tekinti a munkahelyi baleset-megelőzési oktatást csupán egynek a kötelező feladatok közül. Ezzel szemben a Telenor az alapos elméleti oktatáson túl igyekszik arra is lehetőséget teremteni, hogy ezeket az ismereteket a gyakorlatban is kipróbálhassák munkatársaink. Ez a hozzáállás egyelőre nem elterjedt a hazai cégek között, holott valódi veszélyhelyzetben a gyakorlati tapasztalat akár életeket is menthet, ezért is fektetünk erre a programra a Telenornál kiemelt hangsúlyt" - mondta Anna Birgitte Kverum, a Telenor Magyarország Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese.
A Telenor tűzvédelmi oktatása keretében például a tűzoltó-készülékek gyakorlati kipróbálására is lehetőség nyílt, de a dolgozók megismerkedhettek az elsősegély berendezések, például a mobil defibrillátorok használatával is. A mobil technológiák energiatakarékos felhasználásának és az üzemanyag-takarékos autóvezetés rejtelmeibe is bevezették a munkatársakat a téma szakértői.
Az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület szintén elismerően nyilatkozott a Telenor programjáról. "A Telenor HSSE programja a gyakorlati ismeretek átadásával tökéletesen alkalmas a munkabalesetek számának és súlyosságának csökkentésére és a jó közérzetet biztosító munkakörnyezet kialakítására. Emellett gazdasági megfontolásokból is érdemes erre a területre koncentrálni: felmérések szerint az USA-ban például 1 dollárnyi munkahelyi egészségvédelmi befektetés több mint 2 dollár nyereséget termelt az elmúlt években" - fogalmazott Kerek Judit, az egyesület főtitkára.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtő Vulcan Shield Global (VSG)... Teljes cikk
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
- Inkább e-sportoló legyen a gyerek, mint tanár? A szülők szerint ez lehet a jövő egyik karrierútja 1 hónapja
- Az egészséges élet titka 1 hónapja
- Ezért esik szét a figyelmünk a munkahelyen – magyar kutatás az okostelefon-függőségről 1 hónapja
- Ülőmunka és kerékpározás: a prosztatagyulladás gyakori okai lehetnek! 1 hónapja
- Balesetezett a busz, ami a a Samsung-gyár dolgozóit szállította, a dolgozókat a mentők érkezése előtt bevitték a gyárba 2 hónapja
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 2 hónapja
- Egyszerű rendszerezési megoldások a modern élet kihívásaihoz 2 hónapja
- A professzionális takarítás előnyei otthonunkban 2 hónapja
- Téli száraz levegő a munkahelyen: így előzhetők meg a panaszok és betegségek 3 hónapja
- A futás élménye és rejtett összetevői 3 hónapja
- Borzalmas a magyarok egészségi állapota – ez a betegség szedi a legtöbb áldozatot 3 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben