Munkapiacra szabják a szakképzési rendszert
Nagyobb önállóságot és több lehetőséget kapnának a szakképző iskolák azzal, hogy a tervek szerint az eddig csak a szakmai irányításért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) veszi át fenntartásukat - mondta Czomba Sándor NGM szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus végén, a szak- és felnőttképzési intézmények országos tanévnyitóján jelentette be, hogy 2015-től az NGM lesz a szakképző iskolák fenntartója, és létrejött egy munkacsoport is, amely az átvételt készíti elő.
Czomba Sándor elmondta, hogy most az ütemezésen dolgoznak, ami még az idén a kormány elé kerülhet. Emlékeztetett arra, hogy a 2013/2014-es tanévtől már a korábbiaknál jóval több szakmában lehetett duális képzés keretében tanulni, ugyanis az új szakképzési törvény szerint már nemcsak vállalatok, hanem például kórházak, illetve szociális otthonok is részt vehetnek a duális képzésben, s a tárca tovább bővítené azon szakmák számát, amelyek bevonhatóak ebbe a képzési formába. Idén összesen mintegy 48 000 diák kezdte meg így tanulmányait - fűzte hozzá az államtitkár.
2016-ban végez az első duális évfolyam, de az átállás első eredményei hosszabb távon látszanak majd - vélekedett Czomba Sándor. A képzés alapjai már rendben vannak, ugyanakkor a tanulóképzésben még mindig csak a vállalkozások 3-4 százaléka vesz részt - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a cégeket egyrészt a normatív támogatás emelésével próbálják ösztönözni, másrészt azonban szemléletváltásra is szükség van részükről.
Az egy tanuló után igénybe vehető normatív támogatás 2014-től az előző évi átlag 440 ezer forintról 453 ezer forintra nőtt, és a költségvetési lehetőségek függvényében a következő években is szeretnék tovább emelni ezt az összeget - jelezte Czomba Sándor.
A duális képzés felsőoktatásra való kiterjesztésével kapcsolatban kifejtette: fontos, hogy a szakképzés rendszere alulról és felülről is átjárható legyen, tehát egyrészt ne legyenek "kallódó", általános iskolát végzett, de állás nélküli fiatalok - őket be kell kapcsolni a szakképzésbe. Másrészt a felsőoktatásból "kihullók" is tanulhassanak olyan szakmát, amiből meg tudnak élni.
Czomba Sándor a hamarosan kezdődő, a 2015-ös béreket megállapító tárgyalásokról kifejtette: átgondolják a Magyar Szakszervezeti Szövetség által javasolt többéves bérmegállapodást, de szerinte célszerűbb évről-évre megállapodni. A minimálbérnek mindenképpen emelkednie kell jövőre, a kérdés az, milyen mértékben - mondta az államtitkár. Hozzáfűzte: a kormány továbbra is azt az alapelvet követi, hogy csak a gazdasági növekedés által lehetővé tett mértékben lehet a béreket emelni, mert hitelből nem lehet növekedést finanszírozni.
Az államtitkár kitért arra is, hogy most már látszanak a 2012 júliusa óta hatályban lévő új munka törvénykönyve (Mt.) alkalmazásának tapasztalatai, ezért a tárca kész arra, hogy idén ősszel megvitassa az eddigi alkalmazás tapasztalatait a munkaadókkal és munkavállalókkal, és ha szükséges, jövő tavasszal kisebb módosításokat hajtsanak végre a törvénykönyvön. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nincs strukturális probléma az Mt.-vel, de apróbb változtatásokra készek, ha szükség van rá.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 6 napja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 4 hete
- Újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére januártól 1 hónapja
- Íme az új munkáltatói ígéret, ez ma a legerősebb megtartó erő a cégeknél 1 hónapja
- A felsőfokú végzettségűek aránya nemek szerint hazánkban és az EU-ban 1 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 1 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 1 hónapja
- Sokan titokban használják az AI-t, ez az oka 2 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 2 hónapja
- The show must go on! 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa