Munkaügyi pert nyert Szekszárd jegyzője az önkormányzattal szemben
Jogerősen pert nyert Szekszárd jegyzője a tolnai megyeszékhely önkormányzata ellen, amely 2008-ban fegyelmivel és hivatalvesztéssel sújtotta őt - tájékoztatta maga az érintett, Kilián Orsolya pénteken az MTI-t.
A vádakat a bíróság érdemben nem vizsgálta meg, mert a közgyűlés eljárási hibákat vétett - tette hozzá. Mint mondta, ilyen volt például az, hogy összeférhetetlenség állt fenn a vizsgáló biztosnál, aki önkormányzati képviselőként kezdeményezője volt a vizsgálatnak. Mivel megvonták a 13. havi fizetését, a szekszárdi önkormányzatnak ezt ki kell fizetnie - mondta a hivatalvezető.
A szekszárdi közgyűlés 2008-ban több fegyelmi vizsgálatot indított Kilián Orsolya ellen, majd június 26-án hivatalvesztéssel sújtotta. A jegyző felidézte: a közgyűlés szerint egyebek között azzal követett el fegyelmi vétséget, hogy az önkormányzati rendeletek nem voltak nyilvántartva egységes szerkezetben. Felrótták neki továbbá, hogy a fogyatékos emberek hivatásos gondnokai nem számoltak el a rájuk bízott pénzzel.
A hivatalvesztést egy, a szekszárdi önkormányzatot elmarasztaló, számvevőszéki jelentés kapcsán mondták ki. Az emiatt indított pert novemberben 2-án tárgyalja első fokon a bíróság - közölte Kilián Orsolya.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 2 hete
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 3 hete
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 1 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 1 hónapja
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 1 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 1 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 2 hónapja
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 2 hónapja
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben