kapubanner for mobile

Nagy Andrea, a Commerzbank HR vezetője

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nagy Andrea 2009 májusától koordinálja a Commerzbank HR tevékenységét, amely izgalmas stratégiai és felelősségteljes operatív feladatokkal jár, mivel széleskörű a bank HR tevékenysége. Nagy hangsúlyt fektetnek egyebek mellett a gyakornoki programra, a képzési és teljesítményértékelési rendszerre.

Nagy Andrea 1980-ban született Vácott. 2000-ben gazdasági informatikusként, majd HR menedzserként végzett a Szent István Egyetemen, jelenleg ugyanitt emberi erőforrás tanácsadói tanulmányait fejezi be. Emellett számos képzés során bővítette szakmai tudását, ismereteit: részt vett többek között prezentációs, ügyfél-orientációs, kommunikációs és stresszkezeléssel kapcsolatos tréningeken, valamint mélyebben megismerkedett a vállalati hatékonyságnöveléssel és elvégezte a Captain szakértői tréningjét is. A szakember angolul beszél és jelenleg németül tanul.

Andrea, mielőtt a bankszektor vonzásának engedett volna, a telekommunikáció területén dolgozott. 2001-től a PanTel - később HTCC cégcsoport - kötelékében hat évet töltött el. Itt szakterületi vezetőként műszaki és ügyfélszolgálati területen dolgozott, idővel azonban feladatkörének egyre nagyobb részét tették ki a kiválasztási, gyakornoki programmal kapcsolatos illetve a képzési feladatok.

2007-ben került az OTP Bankhoz, ahol a toborzás-kiválasztás, az életpálya-gondozás és a szervezeti változások teljes folyamatát menedzselte munkatársi, szakértői és vezetői szinteken. Feladatkörének másik fontos része a HR informatikai rendszereihez kapcsolódott, hangsúlyos projektje volt az SAP e-Recruitment (e-RC) moduljának sikeres bevezetése, amely a teljes magyar bankot érintette. Projektvezetői feladatai az előkészítéstől a megvalósításon át, a belső képzésig terjedtek.

2009 májusától a Commerzbank HR tevékenységét koordinálja, amely izgalmas stratégiai és felelősségteljes operatív feladatokkal jár, mivel a bank HR tevékenysége széleskörű. A pénzintézet nagy hangsúlyt fektet a toborzás-kiválasztásra, gyakornoki programot működtetnek, melynek során a pályázók megismerkedhetnek a valós vállalati kultúrával, ezzel segítve, hogy mind a jelölt, mind a bank megalapozott döntést hozhasson. Emellett képzési rendszert is működtetnek, amelyben kiemelt hangsúlyt kap a körültekintő tervezés, a folyamatosság, figyelnek a külső és a belső képzések ideális arányára, valamint támogatják a tudásmegosztást.

Andrea irányítása alá tartozik a teljesítményértékelés, a juttatási rendszer működtetése, a bérszámfejtési folyamat koordinálása; továbbá fontos feladata még a HR kommunikáció és dolgozói rendezvények szervezése. A feladatok azonban a tervezésnél nem állnak meg, a HR controlling, a munkajogi feladatok és a tanácsadási funkciói is a bank HR csapatának tevékenységei közé tartozik.

Mint Andrea mondja, fontos számára a felelős szakmai szerepvállalás, ennek jegyében különböző gazdasági lapoknak nyilatkozik, időnként pedig előadóként szerepel szakmai konferenciákon, fórumokon, képzéseken és szövetségekben.

- Legrövidebben talán Harvey Mackay szavaival tudom összefoglalni mindazt, ami a mindennapokban vezérel: "Találj valamit, amit szeretsz csinálni, és akkor soha többé nem kell majd dolgoznod az életedben." Azt hiszem, ha ezt az attitűdöt amellett, hogy a saját életemben képviselem, a kollégáimnak is át tudom adni, akkor jó irányba haladok - fogalmazza meg a hitvallását a HR vezető.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek