Megjelent: 4 éve

Nyári nagy kaland Amerikában: munka, utazás, nyelvtanulás

Világot látni, angolt tanulni, pénzt keresni, új kultúrában megállni a helyet. Egyebek mellett ez vonz nyaranta sok magyar fiatalt az Egyesült Államokba gyermektábori munkára. Így tett Szabó Zénó is, aki a HelloKarriernek a kinti munka és élet hozadékáról beszélt.

Világot látni, angolt tanulni, pénzt keresni, új kultúrában megállni a helyet. Egyebek mellett ez vonz nyaranta sok magyar fiatalt az Egyesült Államokba gyermektábori munkára. Így tett Szabó Zénó is, aki a HelloKarriernek a kinti munka és élet hozadékáról beszélt.

Szabó Zénó például régóta vágyott az USA-ba. ”Gyerekkorom óta szerettem volna kijutni Amerikába. Így már középiskolásként rendszeresen nézegettem a faliújságon az ”Iskolaév az USA-ban” programokat.”  Csakhogy az élet úgy hozta: a lehetőség nem fért bele a keretbe. ”De a szüleimmel átbeszélve a témát, abban maradtunk: az egyetem után biztos több lehetőségem nyílik majd egy amerikai útra.” Zénónak nem is kellett ilyen sokat várni. 2007-ben, pont az egyetemen találkozott először a CCUSA - val. Hogy aztán a következő években 6 nyarat töltsön majd Wisconsinban. Sőt, az egyik, korábban befejeződő turnust követően néhány hetet még New Hampshire-ben is. 



”Nagyon tetszett, hogy a jelentkezők minimális anyagi befektetéssel, gyerektáboroztatás mellett, oktatóként dolgozva, szállással, ellátással és az angoltudásuk csiszolásával teljes nyarakat tölthetnek a tengerentúlon.” Így hát jelentkezett a programra foci, tennis és mountain bike oktatóként. ”Ezzel a 3 sportággal jelentkeztem councelor - nak. Végül a foci kerekedett felül: megnyertem, már kint, a táborban egy másik oktatójelölt csapata ellen a döntő meccset. Ha vesztek, tenisz-oktató lettem volna.”

Zénó a táborban, a felügyeletére bízott gyerekekkel egy faházban is lakott. Az ébresztő után, a srácokkal közösen mentek reggelizni. A reggeli után napi meeting stuff és zászlófelvonás következett: majd a nap folyamán sorban különböző programok váltották egymást a csendespihenőtől a tematikus sportoktatásig és a szabadfoglalkozásoktól a csoportos kirándulásokig. ”Végig szuper környezetben, tó mellett voltunk, a vadon közepén. Ráadásul a táborok zöme tudatosan természetközeli: a legtöbb helyen egy-egy turnus alatt nincs mobilozás, netezés.”

Szabó Zénó a Willis Tower, 103. emeletén a Skydesk Chicago Museum of Science and Industry "fedélzetén" a képen.

Zénónak nagyon bejött a kaland: olyannyira hogy a korábban szerzett tapasztalatokon felbuzdulva bevállalt egy még keményebb, húzósabb pályát a területen. A Practical Training program keretében tölthetett 1,5 évet az USA-ban. De ezúttal már táborigazgató-helyettesként. Szintén Wisconsinban. ”Ide már nehezebb volt kijutni, de nagyon megérte. Ha lehetne, még egyszer simán vállalnám a kihívást. Mert itt már teljesen önállóan, magadnak kell megtalálni a munkahelyet és az albérletet is az USA-ban. Neked kell szervezkedni, intézkedni és tárgyalni az összes témában.

Miután rátaláltál a munkahelyedre és a pozíciódra, a céggel közösen kell készítened egy 3 havi lebontásból álló training plan-t. A másfél év alatt így 6 db. 3 hónapos ciklust fogsz teljesíteni. Amelyik mindegyikében más és más feladat vár: míg például az egyik szakaszban HR-es vagy, a következők már a gazdasági vagy a marketinges tudásodat gazdagítják.” És úgy érzi, ebből a szakaszból is rengeteget profitált. ”Most, hogy újra itthon vagyok, az angoltudásom is a valaha volt legmagasabb szinten van és tele vagyok önbizalommal. Még állásinterjúkon sincs okom az aggodalomra. Mert ha helyt tudtam állni egy idegen kontinensen, idegen nyelven tőlem távol eső területeken is, akkor itthon már nincs számomra lehetetlen.”

Türelmes, mosolygós fiatalokat várnak

De nem a CCUSA az egyetlen, akikkel együttműködve munkával és angoltanulással tölthetik a diákok a nyarat a tengerentúlon. Az idén június elsejéig legalább 19 éves, aktív nappali tagozatos, a nyelvet legalább társalgási szinten beszélők a Camp Leaders - szel is vállalhatnak nyári gyermektáborokban munkát. Itt a gyermekfelügyelők 360, míg a kisegítő személyzetbe jelentkezők 400 eurós retúr repülőjegy-vásárlással vehetnek részt a programban. Persze csak amennyiben megfelelnek a feltételeknek és jól teljesítenek az állásinterjún.

A szállás és teljes ellátás mellett a gyermekfelügyelőknek havi 900 míg a kisegítő személyzet tagjainak 1200 dollár zsebpénz is jár. Zénóval egybehangzóan ugyanakkor ők is azt állítják: a táborok jó szociális képességekkel rendelkező, türelmes és mosolygós fiatalokat várnak. Akik emellett jól bírják a strapát a gyerekprogramokon - és attól se jönnek zavarba, ha egyik nap szivárványszínűre festett hajjal vagy talpig lisztben úszva mutatnak majd valamelyik mozgalmasabb munkanap után. De nem ajánlják azoknak, akik visszahúzódók, tartanak az új kihívásoktól vagy el se tudják képzelni a napjukat wi-fi és internet nélkül.


  • 2022.08.29Mit tegyél, hogy tőled vásároljanak? Értékesítése mindig szükség van; nem csak akkor, ha a cégnek jól megy, de akkor is, amikor nehéz időszak következik. Részletek Jegyek
  • 2022.09.16HR és Munkajog modul I.: A munkaviszony keletkezése / Beléptetés Kettő az egyben: egyszerre HR és munkajogi megközelítésben: a munkaszerződés, általános magatartási követelmények, adatvédelem és más, fontos témák neves oktatóktól, mint Berke Gyula, Bankó Zoltán. Részletek Jegyek
  • 2022.09.28 recruiTECH BLUE Kékgalléros foglalkoztatók, termelő logisztikai vállalatok = recruiTECH BLUE konferencia, ahol újra a fizikai toborzáson lesz a hangsúly. Harmadik országbeliek foglalkoztatása, szállásoltatás, online toborzás, outsourcing és még számos aktuális téma! Részletek Jegyek
  • 2022.10.05Tréning Kerekasztal Konferencia 2022. Folytonos változások, aggodalom, stressz, hybrid működés, motivációvesztés, soha nem látott fluktuáció - napjainkban számos már korábban is tapasztalt és rengeteg új kihívással küzdenek a cégvezetők, HR és képzési szakemberek. Az idei Tréning Kerekasztal konferencia több évtizedes hagyományt követve az aktuális szervezeti és HR kihívásokra ad válaszokat és bemutatja a magyar piac vezető tréningcégeinek legújabb fejlesztéseit és tapasztalatait. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Diákmunka tanulás mellett Dániában

Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk

Álláslehetőségek Dániában

Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk

Munkajogi kisokos (új) dolgozóknak

Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk

Facebook