Négyszeres létszámbővítés a maffiaellenes központban
Közel négyszeres létszámbővítés, kiterjesztett hatáskör és különleges védelem az ott dolgozóknak. Ezeket az elképzeléseket is tartalmazza az a terv, amelyet a Belügyminisztérium készített a maffiaellenes központként is ismert Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ fejlesztéséről - írja a szombati Magyar Nemzet.
A napilap rendvédelmi forrásokból úgy értesült, hogy az első Orbán-kormány hivatali idején a szervezett bűnözéssel összefüggő titkosszolgálati és rendőrségi információk összegyűjtésére, elemzésére, és az arra illetékesekkel történő megosztására létrehozott szervezet átalakítás előtt áll.
A tárca tervei szerint a jövőben legalább százzal többen dolgoznának a központban, és a nagy léptékű számítástechnikai és műszaki fejlesztés után az eddig ellátott feladatok mellett az úgynevezett utasellenőrzés, az országban tartózkodó külföldiekkel kapcsolatos bűnügyi nyilvántartás működtetése is a szervezet dolga lenne. A létszámfejlesztés elsődleges célja az elemző-értékelő munka kiterjesztése, a beérkező információk hatékony és gyors kezelése - ismerteti a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
A tárca tervei szerint a jövőben legalább százzal többen dolgoznának a központban, és a nagy léptékű számítástechnikai és műszaki fejlesztés után az eddig ellátott feladatok mellett az úgynevezett utasellenőrzés, az országban tartózkodó külföldiekkel kapcsolatos bűnügyi nyilvántartás működtetése is a szervezet dolga lenne. A létszámfejlesztés elsődleges célja az elemző-értékelő munka kiterjesztése, a beérkező információk hatékony és gyors kezelése - ismerteti a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?