Néhány év múlva hiány lesz diplomásokból
Az előrejelzések alapján 2020-ban több mint százezer jól képzett szakember hiányzik majd a magyar munkaerőpiacról - derült ki a Randstad szakmai rendezvényén. Míg a gyártás területén túlkínálat lesz jelentkezőkből, az üzleti szolgáltatásoknál és az építőiparban munkaerőhiányra lehet számítani.
Jelenleg a végzettség szintjét tekintve Magyarországon kisebb az eltérés a munkaadók igényei és a munkavállalók képzettsége között, mint az unió 27 tagállamában átlagosan. A szakterületet vizsgálva azonban már nem állunk ilyen jól: míg az uniós országokban átlagosan 77 százalék dolgozik a végzettségének megfelelő területen, addig hazánkban csak 71 százalék. Az előrejelzés alapján ráadásul további nehézségekre kell számítani: 2020-ban a gyártás területén több mint 200 000 fős, a kereskedelemben pedig csaknem százezres túljelentkezés lesz az állásokra (főleg alap- vagy középfokú végzettségűekből), míg az építőiparban és az üzleti szolgáltatások területén szakemberhiány várható, például mérnökökből és IT szakértőkből.
Megoldás: reform a felsőoktatásban és a munkaügyi szervezeteknél
A Randstad szakemberei szerint a magyarországi helyzet megoldásához több tényező szükséges. Ezek közül az egyik első az oktatási reform: a vállalatok elvárásainak megfelelő szakterületen végzett, magasan képzett szakembereket kell biztosítani ahhoz, hogy csökkenjen a munkanélküliség várható szintje. Az alacsonyan képzettek, illetve az oktatási rendszerből korán kilépők számára nemcsak megfelelő pénzügyi helyzetet kell teremteni, de hatékonyabbá kell tenni oktatásukat és az álláskeresést támogató rendszert is.
Ehhez többek között az állami munkaügyi szervezetek és a magánszektorban működő állásközvetítő cégek szorosabb együttműködésére lenne szükség" - mutatott rá Annemarie Muntz. Az Eurostat és a CIETT adatai alapján egyértelműen jobb azoknak az országoknak a versenyképessége és munkaerő-piaci hatékonysága, ahol az állami és magán szektor közösen dolgozik azon, hogy munkához juttassa az álláskeresőket.
A munkaügyi szervek és az állásközvetítő cégek céljai tulajdonképpen közösek, így nagyon jól kiegészíthetnék egymást. A munkaügyi hivataloknak pontos adatbázisa van az álláskeresőkről, míg mi ismerjük a cégek elvárásait és a legjobb kiválasztási stratégiákat" - tette hozzá Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Tüntetéssel hívták fel a figyelmet az európai ipar válságára 1 éve
- Ilyen igényekkel érkeznek a munkaerőpiacra a friss diplomások 1 éve
- Bemutatták a megújult Diplomás Pályakövetési Rendszert 1 éve
- Lemaradhatnak a diplomás tehetségekről azok a cégek, amelyek nem kínálnak hibrid munkát 1 éve
- Miért kerülik el egyre inkább a fiatalok az egyetemet? 2 éve
- Aranyat érhet egy nyerő szakma 2 éve
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 éve
- A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját 2 éve
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 éve
- Irreális fizetési elvárások okozzák a legnagyobb problémát - HR Trendek Magyarországon 2024-ben 2 éve
- Három ábra, ami elárulja, mennyire éri meg szakinak lenni Magyarországon 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?