Néhány óra alatt több mint kétezren jelezték, hogy tagjai maradnak a Magyar Orvosi Kamarának
Az orvosoknak harminc napjuk van, hogy nyilatkozzanak, tagjai akarnak-e maradni a kamarának.
Mint arról beszámoltunk, szerdán megszavazták a törvényt, ami megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát. A Magyar Orvosi Kamara arra kérte az orvosokat, hogy a kamara oldalán nyilatkozzanak, ha tagok akarnak maradni. Mint a 24.hu írja, a MOK csütörtökön közölte, hogy néhány óra alatt több mint 2500 nyilatkozat érkezett hozzájuk. A szerdán megszavazott törvénymódosítás értelmében az orvsoknak 30 napjuk van nyilatkozni, hogy a kamara tagjai maradnak-e. Aki nem nyilatkozik, annak 30 nap elteltével automatikusan törlik a tagságát.
Éger István, a MOK korábbi elnöke a portálnak azt mondta, hogy amikor 2007-ben az akkori kormány törölte a kötelező kamarai tagságot, az orvosok nagyjából 20 százalékát veszítette el a kamara, nagyjából 35 ezren azonban kamarai tagok maradtak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?