Nehezebb segélyhez jutni Angliában
Az év kezdetével szigorodtak az EU-munkavállalók szociális ellátásának szabályai Nagy-Britanniában.
A Downing Street két hete jelentette be, hogy a brit miniszterelnök által korábban ismertetett széleskörű szigorítási tervek közül elsőként, január 1-jétől az álláskereséssel kapcsolatos szociális ellátás korlátozása lép életbe.
Ennek alapján az uniós társállamokból érkezők nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem vehetnek igénybe munkanélkülieknek járó juttatásokat. Az új szabályok szerint ha a külföldi EU-munkavállalóknak ilyen jellegű támogatásra az első három hónap elteltével is szükségük lenne, legfeljebb hat hónapig részesülhetnek e juttatásokban, kivéve, ha bizonyíthatóan valós esélyük van arra, hogy belátható időn belül álláshoz jutnak.
A szigorítások az eredeti tervek szerint az idei év első felében léptek volna életbe, ám David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök a kormányfői hivatal útján két héttel ezelőtt ismertetett nyilatkozatában közölte, hogy az új korlátozások érvényesítését a brit kormány "felgyorsítja. Ennek célja a kormányfő szerint az, hogy "kevésbé vonzó hellyé" tegye az Egyesült Királyságot azoknak az EU-bevándorlóknak, akik "idejönnek és megpróbálnak az állam nyakán megélni". "Nem látunk szívesen olyanokat, akik nem akarnak hozzájárulni" a brit gazdasághoz - állt Cameron közleményében.
A brit kormányfő szerint a Nagy-Britanniába érkező EU-polgárok zöme dolgozni jön, hozzájárulva a brit gazdaság teljesítményéhez, és adót fizet. Azok esetében azonban, akik úgy érkeznek Nagy-Britanniába, hogy nincs állásuk, a kormány szigorítja a szabályokat, megakadályozandó, hogy "már az első naptól" munkaügyi juttatásokat igényelhessenek - fogalmazott a miniszterelnöki nyilatkozat.
David Cameron november végén, a Financial Times által közölt - komoly hazai és nemzetközi feltűnést keltő - cikkében vázolta első ízben részletesen az EU-társállamokból érkezők szociális ellátásának széleskörű szigorítására kidolgozott kormányzati terveket.
A cikkben első helyen szerepelt, hogy a többi uniós országból érkezők a jövőben nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem igényelhetnek munkanélkülieknek járó szociális juttatásokat. Ez a korlátozás lépett életbe szerdától.
A londoni gazdasági napilapban Cameron által vázolt tervek között szerepelt az is, hogy az újonnan érkező uniós álláskeresők a jövőben lakástámogatást sem igényelhetnek azonnal. Ha pedig nem munkavállalás céljából jönnek, hanem koldulnak, vagy az utcán alszanak, akkor "eltávolítják" őket, és tizenkét hónapig nem térhetnek vissza Nagy-Britanniába, hacsak nem tudják bizonyítani újbóli beutazásuk indokoltságát, például azt, hogy már van állásuk.
Nagy-Britanniában - főleg a román és a bolgár állampolgárokkal szembeni korlátozások szerdai lejártának közeledtével - egyre fajsúlyosabb bel- és külpolitikai vitatémává vált az uniós bevándorlás szabályozása, és a konzervatívok vezette brit kormánykoalíció az elmúlt hetekben sorra jelentette be a szigorítási terveket.
Ezek egy részét a kormánykoalícióban részes Liberális Demokraták is éles bírálatokkal illették. A brit kormány az EU-bevándorlókra vonatkozó szigorítási intézkedések miatt az utóbbi hetekben komoly konfliktusba keveredett Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztossal is, akinek többszöri bíráló nyilatkozatait éles ellenkritikával fogadták brit politikusok.
A román külügyminisztérium szóvivője, Brandusa Predescu az újév előestéjén a BBC-nek nyilatkozva kifogásolta a brit sajtóban a román és a bolgár munkavállalók nagy-britanniai beáramlásával kapcsolatban megjelent cikkeket. Predescu szerint a várható "invázióról" és főleg a két országból érkező romákról közölt egyes brit sajtóbeszámolók "a rasszizmussal határosak", és a brit lapok általánosságban is "nyílt kampányt folytatnak" a románok és a bolgárok ellen.
A román külügyi szóvivő a BBC-nek kijelentette: nem indul "román invázió" a héten, nem fog "minden román repülőre ülni" a brit korlátozások lejártával. Hozzátette: a külföldi munkavállalást tervező románok körében nem is Nagy-Britannia a legkedveltebb célország.
John Salt, a patinás University College London egyetem migrációs kutatóintézetének professzora a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Bulgáriából Nagy-Britanniába közlekedő repülőjáratokon csökkent a 2014 első három hónapjára szóló helyfoglalások száma a tavalyi azonos időszakhoz mérve.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete
- Családpolitikai célú juttatások a GDP %-ában - grafikon 4 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja
- Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 2 hónapja
- Változó bérköltségek és járulékszabályok - Amit a munkáltatóknak 2026-ban tudniuk kell 2 hónapja
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 3 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?