kapubanner for mobile

Nem dolgoznak a humán tárcánál?

A takarékossági okból létrehozott Nemzetierőforrás-minisztériumban két apparátus működik párhuzamosan. A régi emberek nem kapnak munkát, de nem is küldik el őket, közben létezik egy párhuzamos hivatal frissen felvett Fidesz-káderekkel. Spórolás nincs, viszont a munka is akadozik a kaotikus helyzetben - írja az Index.

"Közröhej tárgya, hogy hónapok óta nem dolgozunk" - jellemezte munkahelyét a három tárca összevonásával alkotott minisztérium egyik főosztályvezetője. A szuperminisztériumot a kormány elvileg azért hozta létre, hogy az adminisztráció létszámát - és ezzel az állami kiadásokat - csökkentse. A valóságban azonban annyi történt, hogy az új miniszterek új államtitkárokat neveztek ki, azok új helyettes államtitkárokat hoztak, akik mind felvették a maguk embereit, egészen a hierarchia legalsóbb, politikailag már egyáltalán nem kötött szintjeiig.

"Százas nagyságrendben vannak itt olyan emberek, akiknek nincs munkájuk" - mondta a hírportál egyik informátora. "Hónapok óta fizetnek olyan főosztályvezetőket, akiktől megvonták az aláírási jogot" - érzékeltette a helyzetet egy másik hivatalnok.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk