kapubanner for mobile

Nem kap segélyt, aki rosszul tartja a kutyáját

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egy készülő önkormányzati rendelet szerint az ebtartás szabályainak a betartásához kötnék a szociális segélyeket a Tolna megyei Bogyiszlón.

Tóth István (Fidesz-–KDNP), a község polgármestere szerdán az MTI-nek elmondta: a helyi képviselő-testület várhatóan júliusi ülésén módosítja a helyi szociális rendeletet. "Más településekhez hasonlóan Bogyiszlón is megvonható a szociális segély azoktól, akik nem tartják rendben a portájukat, szerintünk ettől csak hajszálnyira van, ha az ebtartással kapcsolatban is megtehetjük ezt" --– tette hozzá.

A 2310 lakosú község polgármestere utalt arra, hogy ez év elején a település Küzdelem utcájában súlyosan megsérült egy munkába induló asszony, akit kóbor kutyák támadtak meg. Mint mondta, a helyi szociális rendeletet azért akarják módosítani, mert a tapasztalatok szerint a kutyatartás szabályait a szociálisan hátrányos helyzetű emberek körében sértik meg a leginkább. "Azt szeretnénk, hogy abban a körzetben tegyünk rendet, ahol a problémát okozzák, és ne a közösség adóforintjait fordítsuk a megoldásra" -– közölte.

Tóth István megjegyezte: a kormányhivatal már jelezte, hogy egy ilyen tartalmú rendelet nem lesz törvényes, így azt meg fogják semmisíteni, de legalább felhívják a minisztériumok, a döntéshozók figyelmét a problémára.

Bogyiszlón eddig több mint száz ebet vettek fényképes nyilvántartásba, amelyben a fotók a kutyát és a tulajdonost együtt ábrázolják. A polgármester szerint azonban ez sem jelent megoldást, mivel több tulajdonos ennek ellenére letagadja, hogy ő az állat gazdája. Mint mondta, a kóbor ebek törvény szerinti befogása, tartása évi két-három millió forintjába kerülne egy kistelepülésnek, amit nem tudnak vállalni.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek