Nem kaphat EU-s pénzt a kft., ha nincs hárommilliós saját tőkéje
Ha nem éri el az új Polgári törvénykönyvben meghatározott minimális törzstőke összegét a cég saját tőkéje, nem indulhhat a cég az Új Széchenyi Terv pályázatain, írja a Világgazdaság Online.
Az új Polgári törvénykönyv egyik pontja arról rendelkezik, hogy a kft.-knek legalább hárommilliós törzstőkével kell rendelkezniük. A követelmény teljesítésére két év haladékot kapnak a már létező cégek.
A 2011-től elindult Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési pályázatain feltétel, hogy a pályázó saját tőkéje elérje a törvényben meghatározott törzstőke összegét.
Dr. Szabó Bence Világgazdaságban megjelent cikke arra figyelmeztet, hogy a törzs- és a saját tőke fogalma eltér, a kettőt gyakran összekeverik. A saját tőkébe a tárgyévi vagyonváltozás, azaz a mérleg szerinti eredmény is beletartozik, ami ha negatív volt, azaz a cég veszteséget termelt, akkor a saját tőkét negatívba vitte. Amíg a törzstőke jogszabályi minimuma 500 ezer forint volt, ez a szabály csak a tartósan veszteséges cégek esetén jelentett problémát a pályázásnál, a mostani 3 millióra való emeléssel viszont még az elmúlt években nyereséges cégek sem biztos, hogy elérik majd ezt a magas értéket.
Ha a szabály nem változik, a megoldás a lap szerint a törzstőke tulajdonosok általi mielőbbi megemelése, vagy a betéti társasággá, közkereseti társasággá való visszaalakulás.
Világgazdaság Online

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?