kapubanner for mobile

Nem vállal garanciát a móri dolgozók foglalkoztatására a Flextronics

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A múlt héten lezárult a Flextronics bezárásra ítélt móri gyárában a konzultáció az érdekképviseletek és a cég képviselői között, de a munkáltató csak formális tárgyalásokat folytatott, szociális felelősségének teljes mellőzésével - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége.

A Munkástanácsok szerint a céget "kizárólag a termelés utolsó percig tartó biztosítása érdekelte", a megállapodás záradékában ezért a szakszervezet meg is jelölte, hogy szerinte ez uniós irányelvet sért. A konzultáció során "a munkáltató nem volt együttműködő, nem adta át a kért adatokat és információkat az üzemi tanács és a szakszervezetek részére", a Flextronics magatartása az első szándékbejelentés óta "mélységesen felháborította a Kábelkonfekcionálók Munkástanácsát".

A munkáltató képviselői csak arra koncentráltak, hogy a törvényileg kötelező 15 napos konzultációs időt formálisan betartsák, "a konzultációt formálisnak tartják, mellőznek minden olyan párbeszéd-kezdeményezést, amely arra irányul, hogy hogyan lehetne elkerülni, vagy milyen eszközökkel lehetne csökkenteni a csoportos létszámleépítést".

A Munkástanácsok véleménye az, hogy nem volt életszerű a munkáltató ajánlata, amely szerint minden móri munkavállalónak állást kínálnak a zalaegerszegi gyárban. Az áttelepülést vállaló móri dolgozóknak csak egyéves, csekély összegű albérleti támogatást kínáltak, és nem vállaltak garanciát a foglalkoztatásra vonatkozóan.

Az üzemi tanács és a Kábelkonfekcionálók Munkástanácsa hiába kérte a munkáltatót, hogy vegyenek igénybe munkahelymegtartó támogatást, és halasszák el, akár csak egy évre a munkahelyek áttelepítését Zalaegerszegre. Ezt az időszakot felhasználták volna újabb befektetők felkutatására, mert az itt foglalkoztatott létszám nem csak Mórt, hanem közvetlenül 70 települést érint.

A Flextronics International az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni a Munkástanácsok közleményét. Hetényi Márk, a társaság pénzügyi igazgatója a zalaegerszegi lehetőségekkel kapcsolatban is csupán annyit közölt: intenzív munkaerő-felvétel zajlik a zalai talaphelyükön.

A Flextronics június végén jelentette be, hogy móri telephelyéről részben Zalaegerszegre, részben kínai gyártóegységébe telepítené át gyártótevékenységét, a móri gyár dolgozóinak pedig Zalaegerszegen kínál munkalehetőséget.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Flextronics 360 munkavállalót készül elbocsátani móri telephelyéről, a csoportos elbocsátási szándékát bejelentette a helyi munkaügyi központnak.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek