kapubanner for mobile
Megjelent: 21 éve

Németország: gazdasági felemelkedés; 200 ezer új munkahely

A két legnevesebb nemzetközi kereskedelmi kutatóintézet adatai szerint a német kereskedelmi tendenciák felülmúlják az eddigi időszak várakozásait. Az 1,8 %-os 2004-es növekedési ütem után 2005-re már 2 %-os kereskedelmi és gazdasági növekedést jósolnak a statisztikusok.

Az IWF és a DIW nemzetközi kutatóintézeteknek utólagos korrekciókat kellett tenniük számításaikon, mivel a német gazdasági folyamatok minden eddigi becslést felülmúló adatokat produkáltak.

Az elkövetkezendő évre jósolt 2-2,1 %-os növekedési tendencia magyarázatául a kutatók elmondták: "Németország egy konjunkturális növekedési pályára állt, mely várhatóan 2005 elején éri el tetőpontját és ezután kezdődik majd egy kedvező foglalkoztatási tendencia, mellyel párhuzamosan a fogyasztói kiadások drasztikus növekedése is várható".

Várhatóan a német munkaerőpiacon még ebben az évben közel 0,2 %-os, tehát körülbelül 95.000 fős munkahely-leépítés várható, ám ezzel szemben 2005-re már 200.000 új munkavállalót fognak felvenni, amely továbbra sem fogja nagymértékben csökkenteni a munkanélküliségi rátát -adta hírül a DIW kutatóintézete.



A Die Welt magazin jelentése nyomán


  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozót épített le egy év alatt a 15 legnagyobb magyarországi gyár

Csak négy olyan gyár van, ahol többen dolgoznak, mint tavaly. Teljes cikk

A TAJ-kártya helyett a TB-kiskönyv szűnik meg jelenlegi formájában

A mostani rendelet nem utal rá, hogy a TAJ-kártya funkcióit az e-személyi fogja kiváltani. Teljes cikk

Felmérés: a vezetők többsége szerint a munkaerő még nem áll készen az AI hatékony hasznosítására

A vezetők majdnem fele azt tapasztalta, hogy a munkatársak többsége elutasító vagy kifejezetten ellenséges az MI-vel szemben. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek