kapubanner for mobile

NFÜ: lehet készülni a 2009-es pályázatokra

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megjelentette a 2009. évi technológiafejlesztést célzó támogatások pályázati kiírásainak tervezeteit, amelyek társadalmi egyeztetése 2009. januárjában zajlik. "A jelenlegi tervezetek alapján megállapítható, hogy a vállalkozások a korábbi évekhez viszonyítva idén több támogatásra pályázhatnak, és kedvezőbb feltételekkel hívhatják le az elnyert támogatásokat, továbbá a támogatással kapcsolatos árbevételi és foglalkoztatási kötelezettségvállalások is könnyebbé válnak"- összegezte a Start Tőkegarancia Zrt.

A 2009. évi pályázatok tervezetei a 2007-2008. során megszokott struktúrát követik, tehát az A jelű pályázatok - amelyek elbírálása folyamatos, automatikus jellegű -, a kisebb összegű fejlesztési beruházások támogatását célozzák, a B jelű komplex vállalkozásfejlesztésre vonatkozó, nagyobb összegű pályázatokon kizárólag kkv-nak minősülő vállalkozások vehetnek részt, a C jelű pályázatok pedig az exportorientált és beszállító jellegű vállalkozások nagy összegű technológiai fejlesztésére irányulnak. A 2009. évre vonatkozó pályázati kiírás tervezetek jelentős keretösszeg emelkedést mutatnak mind 2007-hez, mind 2008-hoz viszonyítva és a támogatások igénybevételének feltételei is kedvezőbbé válnak.

A pályázati kiírások társadalmi egyeztetése keretében többen javasolták a támogatási intenzitás felső határának nagyobb mértékű emelését, amit a hozzászólók a gazdasági környezet negatív változásával, a potenciális kedvezményezettek forrásszerzési lehetőségeinek beszűkülésével indokoltak. Az Európai Unió szabályai lehetőséget biztosítanak arra, hogy Magyarország egyes régióiban a középvállalkozások támogatási intenzitása elérhesse a 60 százalékot, míg a mikro- és kisvállalkozások támogatási intenzitása akár 70 százalék is lehet. "Természetesen a feltételek kedvezőbbé válása jó hír a pályázatok iránt érdeklődő vállalkozásoknak, de igazi áttörést a támogatási intenzitás növelésével lehetne elérni." - véli Szakáll Gábor, a Start Tőkegarancia Zrt. üzletág igazgatója. "Azt tapasztaljuk, hogy a hazai kkv-k azért nem veszik igénybe a támogatást, mert sok esetben nem jutnak olyan mértékű banki forráshoz, amivel a projekt saját erő szükségletét finanszírozni tudnák. Magasabb támogatási intenzitás esetén kevesebb saját erőre lenne szükség, amelynek biztosítása kisebb terhet jelent a vállalkozások számára." - tette hozzá Szakáll Gábor.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek