kapubanner for mobile

NGM: január 1-től elérhető a havi 150 ezres lakhatási támogatás

A havonta legfeljebb 150 ezer forintos lakhatási támogatás január 1-től elérhető - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője csütörtökön a kormány közösségi oldalára feltöltött videójában.

images

Palóc André azt mondta: idén a kormány tovább támogatja a fiatalokat, megerősíti a vállalkozásokat, és a családoknak is segít, erről szól az új 21 pontos gazdaságpolitikai akcióterv.

A 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel, a 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatású vidéki otthonfelújítási program mellett arra törekednek, hogy a fiataloknak is segítsenek az életkezdésben

- jelezte a szóvivő.

Éppen ezért érhető el január elsejétől a 35 év alattiak számára a havi 150 ezer forintos, évente legfeljebb 1 millió 800 ezer forintos lakhatási támogatás, amelyet a munkáltatótól lehet igényelni - fejtette ki Palóc André.

Fontosnak nevezte, hogy a munkáltatók számára is egy előnyös megoldásról van szó, mert a cafeteriához hasonló adózása van, így kedvezőbb, mint a bérköltségekkel rendelkező egyéb juttatások.

A támogatás felhasználása egyszerű, banki hitel esetén közvetlenül a banknak megy az utalás, míg bérlés esetén a bérlő vagy közvetlenül a tulajdonos is kaphatja

- fűzte hozzá.

"Mindenkit arra bíztatunk, éljen a lehetőséggel" - fogalmazott az NGM szóvivője.

Cafeteria kisokos 2025

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek