kapubanner for mobile

Nő a kormányzati vállalás a Vállalkozások munkaerő támogatásánál

A hátrányos helyzetűeknél 251 100 forintról 300 ezer forintra nőtt az első három hónapban igényelhető támogatás maximális összege.

A Vállalkozások munkaerő támogatása című programban igényelhető kormányzati vállalás összege a korábbi havi 100 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedik február 1-től - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Bodó Sándor hozzátette, 3+6 hónapos foglalkoztatást biztosít a program, amelyben a cégek az első három hónapot követő hat hónapos továbbfoglalkoztatáshoz igényelhetik majd havonta ezt a legfeljebb 150 ezer forintos összeget. Kiemelte, a hátrányos helyzetűek, akik esetleg már hosszabb ideje regisztrált álláskeresők, valamint az alacsony iskolai végzettségű és a szakképzett fiatal álláskeresők foglalkoztatására helyezik a hangsúlyt a programban. Közölte, a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése miatt az első három hónapban igényelhető támogatás maximális összege az alacsony iskolai végzettségűeknél havi 193 347 forintról 226 ezer forintra, a fiatal szakképzetteknél havi 438 ezer forintról 520 ezer forintra, míg a hátrányos helyzetűeknél 251 100 forintról 300 ezer forintra nőtt havonta. A támogatási időszak első 3 hónapjában érhetőek el ezek az összegek, amelyeket teljes mértékben a program finanszíroz, így a vállalkozásoknak ehhez nem kell önerőt biztosítaniuk. Arra azonban figyelni kell, hogy az első három hónapban megállapított bért kell a vállalkozásoknak a következő hat hónapban is fizetniük. Bodó Sándor kitért arra is, hogy a foglalkoztatás rekord közeli szinten van Magyarországon, hiszen 4,7 millió ember dolgozik most a munkaerőpiacon. A foglalkoztatás szerkezete pedig rendkívül kedvező, ugyanis a növekedés jelentős részben a versenyszférában tapasztalható.

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk