kapubanner for mobile

Nőnek a reálkeresetek Németországban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A gazdaság fellendülésének köszönhetően hat év óta először nőtt tavaly a németek reáljövedelme, igaz, csak szerény mértékben.

A WSI intézet csütörtökön ismertetett adatai szerint a bruttó jövedelmek 2,2 százalékkal emelkedtek tavaly, amiből az infláció levonása után 1,1 százalék reáljövedelem maradt.

A kollektív szerződések szabályozta bérek átlagosan 1,8 százalékkal nőttek, míg az inflációtól megtisztítva 0,7 százalék volt az emelkedés.

A legnagyobb mértékben, 2,9 százalékkal az energia-és vízgazdálkodás, illetve a bányászat területén dolgozók bruttó bére nőtt, ezt követte a kereskedelem 2,5 százalékkal, illetve az építő-és élelmiszeripar 2,4 százalékkal. A bankoknál, biztosítóknál 1,8 százalék volt a növekedés.

A gazdasági felfutás reményekkel töltheti el a szakszervezeteket az idei béremeléseket illetően: az érdekképviseletek igényeikkel "hozzácsapódhatnának" az acélipari dolgozókhoz, akik már kiharcoltak egy 3,6 százalékos béremelést, ami nagyobb, mint amit válságot megelőző utolsó évben elértek.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek