Nőni fog a katonák nettó illetménye
Jövőre növekszik a honvédelmi költségvetés, az új adórendszer révén pedig emelkedik a katonák nettó illetménye - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel.
A tárca szerint a korábbi államtitkár tévedett, amikor azt állította, hogy a 2011-es költségvetésben a katonák és rendvédelmi dolgozók jövedelmi pozíciója romlik. A tévedése abból is adódhat, hogy a 2011-es költségvetési előirányzatban a hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz jogcím nem a fejezet támogatási főösszegét terheli, hanem a központi költségvetés más fejezetébe kerül át.
A honvédelmi költségvetés pedig mintegy 8,5 százalékkal nő, amelyből megkezdődik az elmúlt nyolc év során teljesen elhanyagolt tartalékos rendszer kiépítése - olvasható a közleményben.
A HM szerint a képviselő tájékozatlanságára utal az is, hogy aggodalmát fejezte ki a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem sorsáért. Emlékeztettek a tárca korábbi bejelentésére, miszerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem integrációjával egy új közszolgálati egyetem jön létre, amely "a honvédség közép- és hosszú távú életpálya modelljéhez kapcsolódva" lehetőséget kínál a hivatásos katonai szolgálatukat befejező szakembereknek arra, hogy a közszolgálatban folytassák pályafutásukat - írták.
Iváncsik Imre kedden tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a kormány "felelőtlen" költségvetése a tehetős emberek jövedelmi helyzetét javítja, míg a tényleges munkát végző katonák és rendvédelmi dolgozók jövedelmi pozíciója romlani fog.
A szocialista politikus közölte: szavakban a kormány kiemelt fontosságú nemzeti ügynek tekinti a honvédelmet, ezzel szemben a védelmi kiadásokat a 2000-es évek eleji szintre csökkenti.
A kormány "kiemelt programjára" az önkéntes tartalékos rendszer előkészítésére 75 millió forint van betervezve - mondta Iváncsik Imre, aki szerint ez az összeg semmire sem elég. Ebből azt lehet kiolvasni, hogy ennek a nagyszabású tervnek a végrehajtását elhalasztotta a kormány - tette hozzá.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem támogatása is csökken, miközben a bevételi előirányzatuk nő. "Kétséges, hogy ezt képes lesz-e teljesíteni az intézmény, különösen úgy, hogy nem is látjuk milyen sorsot szánnak a nemzetvédelmi egyetemnek" - mondta.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk
Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk
A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk
- Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező? 2 hónapja
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 3 hónapja
- Megjelent a rendelet: ennyi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök 3 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 3 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 3 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 3 hónapja
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 4 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 4 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 4 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 4 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 5 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben