kapubanner for mobile

Novembertől már vásárolható lesz a Paletta étkezési utalvány

Az idén várhatóan 2 milliárd forint értékben bocsát ki és forgalmaz Paletta étkezési utalványt a Posta Paletta Zrt. - közölte a társaság hétfőn.

images

A Magyar Posta Zrt. leányvállalataként létrejött Posta Paletta Zrt. május végén alakult, négy hónap alatt a cég megteremtette a kedvezményes utalványok gyártásának feltételeit, kiépítette logisztikai és disztribúciós rendszerét, partnerként szerződött mintegy 14.000 magyarországi elfogadóhellyel. A cég első megbízásként elkészítette és terítette a Magyar Posta mintegy 30.000 dolgozójának étkezési jegyét.

Krátky Attila, a Posta Paletta vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozza: október elejétől 14.000 üzletben lehet jegyeikkel fizetni, a hálózat napról-napra bővül. A cég tájékoztatása szerint november elejétől mintegy 300 kiemelt postán készpénzért és azonnal meg lehet majd vásárolni a dolgozóknak szánt Paletta étkezési utalványokat.

Krátky Attila vezérigazgató szerint minden esélyük megvan arra, hogy az indulást hasonló dinamikájú fejlődés kövesse jövőre is, ami részben a cafeteria rendszer jövő évi szabályozásától is függ. A társaság arra készül, hogy a kedvezményes utalványok további elemeivel is megjelenjen a piacon.

A Posta Paletta Zrt. a KutatóCentrum által nyáron készített felmérés alapján közölte: a felnőtt lakosság 72 százaléka legalább egyszer fizetett étkezési utalvánnyal az elmúlt egy évben. A megkérdezettek az utalványokat nemcsak saját maguk, hanem családjuk egésze szempontjából is fontosnak tartják, hiszen 60 százalékuk szüleiknek, gyermekeiknek, vagy más közeli hozzátartozójának is ad belőle.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek