kapubanner for mobile

Nyilvánosak az új kerettantervek

Nyilvánosságra hozták a kerettantervi javaslatok tervezeteit, a dokumentumot október 25-ig lehet véleményezni. A benne foglaltak szerint elsőtől kötelező lesz az erkölcstan, negyediktől kezdik tanítani az idegen nyelveket, valamint új tantárgyként belép a természettudományos gyakorlatok is - írja a Magyar Nemzet.

Az előírt tananyag az óraszámok 90 százalékát fedi le, a további 10 százalékról az iskola hozhat döntést. Első, ötödik és kilencedik évfolyamon kötelezően megjelenik majd az erkölcstan, illetve az e helyett választható hittan. Idegen nyelveket negyediktől tanulnak majd a diákok, az általános iskola végére A2, a középiskola végére B1 szintre kell jutniuk, második idegen nyelvből viszont csak a középiskola végére kell elérni az A2 szintet.

Alsó tagozatban az eddigi három helyett hetente négy órában tartanak majd művészeti tárgyakat a gyerekek kreativitásának fejlesztése érdekében. Énekórát már elsőtől lehet majd emelt óraszámban oktatni, emelt szint esetén heti egy óra erejéig énekkari vagy kórusfoglalkozást is be lehet számítani. A természettudományok népszerűsítése érdekében felső tagozaton és középiskolában növelhetik ezeknek a heti óraszámát, valamint megjelenik a természettudományos gyakorlatok című tantárgy is.

Felső tagozaton matematikából és magyarból kétféle tanterv készült, hogy az érdeklődő, gyorsabban haladó diákcsoportok mélyrehatóbban foglalkozhassanak a témával. Ötödiktől szabadon választható tárgyként szerepel a társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek óra.

A négyosztályos gimnáziumokban erkölcstan helyett etika lesz, választható tárgyként pedig filozófia. Emelt szinten matematikát, fizikát, biológiát és kémiát tanulhatnak a diákok, csakúgy, mint a szakközépiskolákban. Hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban második idegen nyelvként latin is szerepelhet. Szakiskolákban összesen hét kötelező tárgy van előírva.

Mindezek mellett az Oktatáskutató és Nevelő Intézet (OFI) a sportiskolák, nyelvi előkészítők és az Arany János Tehetséggondozó Program számára is kidolgozott kerettantervet.
Mindezek mellett lehetőségük van az iskoláknak saját kerettanterv akkreditálására, de ezeket jóvá kell hagynia az oktatásért is felelős miniszternek.

Magyar Nemzet/edupress.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk