kapubanner for mobile

Nyugdíj negyven év munkaviszony után - hányan élnek vele?

A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek 22 ezer 129 nő részére állapítottak meg nyugellátást 40 év jogosultsági idő alapján 2011. június 30-ig, a nyugellátás átlagos összege 93 ezer 724 forint - közölte nemrég egy képviselő írásbeli kérdésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője.

Szűcs Erika (MSZP) azzal a kérdéssel fordult Réthelyi Miklóshoz, hogy ténylegesen hány nő élt eddig a 40 év jogosultsági idővel összefüggő korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével. Az ellátásban részesülők zöme három születési évjáratba tartozik: több mint hét ezren 1953-as születésűek, csaknem hat ezren 1952-ben, mintegy 5,5 ezren 1954-ben születtek. Mintegy három ezer érintett 1955-ös, kevesebb, mint ezer 1956-os, 21 pedig 1957-es születésű volt.

Az első félévben 7,6 milliárd forint kiadást jelentett az intézkedés bevezetése - tájékoztatott a miniszter, hozzátéve, hogy az éves várható kiadás viszont elérheti a 24 milliárd forintot, ugyanis az igénybevétel és így a kiadásnövekedés üteme az év folyamán gyorsul. A következő években további kiadásnövekedés várható, mert évente újabb születési évjárat nőtagjai szerezhetik meg a jogosultságot, s a nyugdíjkorhatár-emelés következtében nem minden évben lehet kilépő korosztállyal számolni.

InfoRádió/penzcentrum.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk