Nyúl-unk a munkáért program: augusztus végéig lehet pályázni
A Nyúl-unk a munkáért program pályázati határidejét augusztus 20-ról augusztus 31-re módosította a program szervezőbizottsága - közölte Csúvár Zsolt szervezőbizottsági elnök csütörtökön az MTI-vel.
A korábbi bejelentés szerint a 20 millió forintos ráfordítással meghirdetett pályázaton 200, az elmaradott térségekben élő család, vagy közösség számára adnának lehetőséget a nyúltartás beindítására. E szerint a nyerteseknek, közösségenként 5 anya- és egy baknyulat ajánlanak fel, a tartáshoz szükséges eszközökkel, 3 hónapra ingyen takarmánnyal, a tartást betanító oktatási programmal együtt.
Csúvár Zsolt a közleményben hangsúlyozta:A Nyúl-unk a munkáért program civil kezdeményezés. A kiírók, a Zika Szövetkezet és a Nagyhajmási Gazdaszövetkezet célja a háztáji gazdálkodás erősítése. A program elindítói úgy vélik: a programot megfelelő utánkövetéssel fenntarthatóvá kell tennie a végrehajtásra vállalkozó településnek. Így biztosítania kell az ellenőrzést, a közösségben folyó nyulászkodás fenntartását.
A program elsődleges szerepe az, hogy a családok önellátását segítsék. A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy 5 anyanyúl szaporulata nem elegendő arra, hogy "pénzt csináljanak belőle", de arra elég, hogy évente 100-120 darab nyulat megegyenek. Mindezzel együtt, ha a program segítségével lesznek olyan kisvállalkozók, akiknek az állománya felszaporodik 200-300 darabra, megtalálják a módját az értékesítésnek is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 1 hónapja
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Az egy főre jutó évi nettó jövedelem háztartástípusok szerint 3 hónapja
- Vállalkozók figyelem! Itt vannak a legfontosabb határidők 2026-ra 4 hónapja
- "Egyenlő értékű munkáért, egyenlő bért" - ami az elmúlt 50 év alatt nem sikerült 4 hónapja
- Egyedül is talpon: így boldogulnak az egyszülős családok Magyarországon 7 hónapja
- Már lehet pályázni a Generációk Találkozása díjra 9 hónapja
- Még nem pályázott az "Év Felelős Foglalkoztatója 2025" címre? Nincs elkésve! 10 hónapja
- SZÉP-kártyások figyelem! Közeledik a díjmentes felhasználás határideje 1 éve
- Ennyivel fog emelkedni a fővárosi dolgozók bére 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?