Orbán Viktor: ha mégsem erre kanyarodik a világ, akkor a bérmegállapodásokat módosítani kell
Történelmi léptékű a bérmegállapodás, mert oda helyezi a minimálbért, ami méltó Magyarországhoz - ezt mondta Orbán Viktor a Karmelita kolostorban, miután aláírta a hároméves bérmegállapodást. A miniszterelnök hozzátette, a kormány szándéka szerint a minimálbér reálértéke 29%-kal nő, és az a terv, hogy a minimálbér érje el az átlagbér felét. Kiemelte, a megállapodás legnagyobb nyertesei a munkások és a munkavállalók, továbbá a kis és közepes vállalkozások - hangzik el az MTI hírügynökség sajtóanyagában.
"Ez egy történelmi léptékű megállapodás, mert egy európai összefüggésbe is odahelyezi a minimálbért, hogy így fogalmazzak, ami méltó hozzánk. Szóval valahogy Magyarországnak itt kell elhelyezkednie. Magyarországnak a középmezőny élén kell állnia, ahol az elöl lévők még beláthatók, tehát az üldözőboly élén kell lennünk, azzal az eséllyel, hogy a legjobbakat is utol tudjuk majd érni. Ez a bérszínvonal oda helyez bennünket, ahol ez a cél, ez a vágy nem irreális. Azt is mondhatom, hogy soha nem látott mértékű minimálbér emelés történik, nem emlékszem arra, hogy ilyen léptékű minimálbér emelés történt volna az elmúlt időszakban. 2027-re, ha összeadom a három év emelését, ez 40 százalékos emelkedést ad ki" - fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor a hároméves bérmegállapodás aláírásakor azt mondta, a megegyezés arra a koncepcióra épül, hogy a világnak és azon belül Európának sikerül 2025-öt békeévvé tenni, és a gazdaság fejlődése is egy békeévben elvárható ívben alakul.
A miniszterelnök kifejtette, a bérmegállapodás ezen az optimista forgatókönyvön alapul, de adódhatnak nehézségek, ezért
a megegyezésbe egy felülbírálati záradékot iktattak be, így ha mégsem erre kanyarodik a világ, akkor a megállapodásokat ennek megfelelően módosítani kell.
A kormányfő hangsúlyozta, bízik benne, erre nem lesz szükség, mert a kormány makrogazdasági várakozásai teljesülnek.
MTI
Borítókép: Budapest, 2024. november 25. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b5), Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (j4), Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára (b3), Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke (b4), Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség, KÉSZ) elnöke (b2), Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára (b), Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke (j3), Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke (j2) és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke (j) a kormány és a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal közötti hároméves bérmegállapodás aláírásán a Karmelita kolostorban 2024. november 25-én. MTI/Ficher Zoltán
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 2 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 3 hónapja
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 3 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 3 hónapja
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?