Orbán Viktor gazdasági programot hirdetett: megfizethető lakhatás, egymilliós jövedelem és munkáshitel
Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.

A napilap információi szerint az árvíz miatt a szokásosnál későbbi időpontra halasztott zártkörű évadnyitón Orbán Viktor beszédében a gazdaságpolitika, illetve az új gazdasági program állt a fókuszban.
A miniszterelnök szerint a gazdasági semlegesség fordulatot hoz majd 2025-től, a kormány célja, hogy hazánk az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést érjen el.
A kormányfő úgy látja, a világ a járvány és a háború kitörése óta gyökeresen megváltozott. Ha ezt egyszerűen akarjuk a gazdaságban leírni, akkor azt tudjuk mondani: a Kelet fel-, a Nyugat pedig lefelé tart. Véleménye szerint maximum tíz év, és a legeket a világgazdaságban mind Keleten fogják sorolni.
Orbán Viktor a frakcióülésen is megerősítette: Brüsszel és a nyugati világ erre a helyzetre úgy válaszolt, hogy gazdasági hidegháborút hirdetett. Magyarországnak azonban ez a gazdasági hidegháború nem jó és ebből a gazdasági hidegháborúból is szeretne kimaradni.
Hangsúlyozta, ha hazánk sikeres akar lenni, akkor gazdaságilag semlegesnek kell lennie. Magyarországnak a saját útját kell járnia, csak azt szabad átvenni nyugatról és keletről, ami hasznos és észszerű. El kell utasítani mindent, ami árthat a magyaroknak - rögzítette.
A kormányfő pontos célt is kijelölt, Magyarországnak az Európai Unió átlagos növekedését meghaladó növekedési szintre van szüksége.
Véleménye szerint csak a gazdasági semlegesség politikájával lehet az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést elérni a magyar gazdaságban. A magas gazdasági növekedéshez Orbán Viktor szerint szabad kereskedelemre van szükség a gazdaságban nyugat és kelet felé egyaránt.
A gazdasági semlegesség politikájával a magyar gazdaság növekedési ütemét a három és hat százalék közötti sávba tudják emelni, és az új gazdaságpolitika már 2025-től erősebb növekedési pályára fogja vinni a magyar gazdaságot.
Kifejtette, ez az új típusú gazdaságpolitika új eszközöket is igényel: szükség van a gazdasági szereplők, a kamara, az érdekképviseletek, a munkavállalói szervezetek egyetértésére, hiszen a kormány nem a fejük felett akar dönteni róluk.
Kitért arra is, hogy új egyezséget szeretnének kötni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal egy többéves, a gazdasági növekedésen alapuló béremelési programról. Ezzel az egyezséggel előre kiszámítható módon fogják elérni a közeljövőben az ezer eurós minimálbért és az egymilliós átlagbért
- ismertette.
A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy szeretnék megduplázni az exportképes kis- és középvállalkozások méretét, ehhez új gazdasági tervre, Demján Sándor-tervre és tőkejuttatásra van szükség, minden kis- és középvállalkozásnak elérhető módon. Tőkét, kedvezményes hiteleket juttatnak a kkv-knak, hogy "nagyobbak legyenek".
Szót ejtett a már korábban is beharangozott munkáshitelről is, mint kiemelte, a diplomások mellett a képzett munkaerő is nagyon fontos, ezért munkáshitelt szeretnének bevezetni 2025-ben: a diákhitelhez hasonlóan a dolgozó fiataloknak is nulla kamatozású hitelt fognak adni. A munkáshitel segíti a fiatalok életkezdését és hozzájárul a gazdaság erősödéséhez.
A kormányfő úgy értékelt, hogy a háborús infláció és az energiaválság az ingatlanok árát is felvitte Magyarországon és Európában egyaránt. A magyar emberek többsége saját tulajdonú ingatlanban él, és a magyarok elsősorban a saját lakásban, a saját házban bíznak. Magyarországon a megfizethető lakhatás érdekében meg kell duplázni a lakásépítések számát, és a bankoknál öt százalék alá kell szorítani a lakáshitelek kamatát - hangsúlyozta.
Összegzése szerint három ponton avatkoznak a magyar gazdaságba:
- megfizethető lakhatás,
- egymilliós jövedelem és munkáshitel,
- Demján Sándor-program és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.
Beszéde végén Orbán Viktor kijelentette: "Készen állok a harcra, győzni fogunk!" - számolt be a Magyar Nemzet.
MTI
Borítókép: Esztergom, 2024. október 13. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (jobb) beszédet mond a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Esztergomban 2024. október 13-án. Mellette Kubatov Gábor , a Fidesz frakcióvezető-helyettese (jobb), Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője (jobb2), Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (jobb3), Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (jobb4) és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (jobb5). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is... Teljes cikk
Az elmúlt időszakban megjelent téves állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a foglalkoztatott harmadik országbeliek... Teljes cikk
Valótlan adatot használt a kormány az orvosi bérekről szóló kampányában – derül ki a Magyar Orvosi Kamara által kikért hivatalos adatokból. A... Teljes cikk
- A bruttó átlag- és mediánkereset alakulása 1 hete
- Júliustól másfélszeres a családi adókedvezmény – érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot 1 hete
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 1 hete
- Újabb 400 hazai vállalkozás valósíthatja meg beruházását a Demján Sándor Program keretében 1 hete
- Egy év alatt eltűnt egy közepes városnyi dolgozó - íme a friss adatok 2 hete
- Egymilliós fizetések a magyar munkaerőpiacon: mutatjuk, hol éri meg dolgozni 3 hete
- 10+1 dolog, amiről tudnia kell, ha kft.-t alapít Magyarországon 4 hete
- Újraindul a Nyári diákmunka program – akár 260 ezer forintos támogatás jár a munkáltatóknak 4 hete
- Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai 1 hónapja
- Ez a titka annak, hogy foglalkoztatási nagyhatalom lett Magyarország 1 hónapja
- 800 ezer magyar nyugdíjas a létminimum alatt él 1 hónapja