kapubanner for mobile

Országos sztrájk bénítja Görögországot

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.

A két legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szervezet, a magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezeti szövetség közös akciója szinte az egész országot megbénította. Nem vették fel a munkát például a légiirányítók, így hajnal óta valamennyi járatot törölték a görög reptereken.

A szigetek közti kompok sem járnak, a kórházakban csak a sürgős eseteket látják el, nem nyitottak ki az állami, önkormányzati hivatalok, az iskolákban nincsen tanítás, a rádióban és a tévében pedig nem sugároznak híreket, mert az újságírók is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.

A sztrájkolók a szocialista kormány múlt héten elfogadott, 4,8 milliárd eurós (1280 milliárd forint) megszorító csomagja ellen tüntetnek. Az éjfélig tartó megmozdulás már a harmadik országos sztrájk szűk egy hónap alatt. Legutóbb február 24-én, előtte február 10-én tartottak hasonlót. A 2,5 millió munkavállalót, a foglalkoztatottak közel felét tömörítő két szakszervezet csütörtökre három nagy felvonulást is szervezett a fővárosba.

Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök megértéséről biztosította a sztrájkolókat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetért nem a jelenlegi kormány a felelős, és a megszorítások elkerülhetetlenek, mert "egyszerűen nincs több pénzünk."

A parlamentben múlt héten pénteken megszavazott csomag részeként egyebek között befagyasztják a nyugdíjakat, létszámstopot rendelnek el a közszférában és összesen 360 millió euró értékben csökkentik a közszolgáltatásban dolgozók bérét és juttatásait, és számos bevételnövelő intézkedést is bevezetnek, például 2 százalékponttal emelik az általános forgalmi adó mértékét, a dohánytermékek, italok és az üzemanyag adóját pedig alig néhány héten belül már másodszor növelik.

A kormány a csőddel fenyegető, 300 milliárd eurós államadósság-hegyet igyekszik kezelhető méretűre bontani a kiigazítással, és 2012-ig az uniós előírásoknak megfelelő, a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolva 3 százalék alá kívánja szorítani az államháztartási hiányt, amely tavaly 12,7 százalékra szökött fel.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek