kapubanner for mobile

Ötven új munkahely Orosházán

Összeszerelő üzemet telepít Orosházára a svájci Woertz AG - jelentette be Dancsó József polgármestere és Ónodi Tamás, a vállalat műszaki vezetője sajtótájékoztatón szerdán.

Dancsó József elmondta: a társaság magas hozzáadott értékű, speciális szaktudást igénylő gyártást telepít Orosházára. Az önkormányzat a szakképzésben nyújt segítséget, az orosházi Cerlux Kft. egy több száz négyzetméteres korszerű ipari csarnokot ad bérbe részükre, ahol adott a lehetőség a telephely későbbi bővítésére is.

Ónodi Tamás műszaki vezető ismertette: a cég novemberben alapította meg leányvállalatát Magyarországon. Az üzemben biztonsági villamosszerelvény-egységeket szerelnek majd össze. A Woertz legújabb fejlesztésű termékeit gyártják majd, elektromos egységekhez csatlakozó, vészvilágítást biztosító villamosszerelvény-egységeket. A Woertz egységeit felhőkarcolók, alagutak biztonsági rendszerébe építik be. A termelés várhatóan 2013 első felében indul. A napokban választják ki azt a nyolc dolgozót, akik a svájci cégnél szereznek gyakorlati tapasztalatokat.

A Woertz Hungária Kft. az indulás évében, 2013-ban 250-300 millió forint értékű termeléssel számol, amely két-három éven belül már elérheti az egy milliárd forintot, 50-60 ember három műszakban történő foglalkoztatása mellett. A társaság tervei között szerepel a magyarországi beszállítói kör bővítése. Az orosházi Cerlux Kft. két éve gyárt tűzálló, speciális kerámiákat a Woertz AG-nak, amely családi tulajdonú vállalkozás, éves árbevétele ötvenmillió svájci frank körül alakul. A társaságnak Magyarországon és az Egyesült Államokban működik leányvállalata.

Index/MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek