Pályázat fogyatékosok munkapiaci integrációjára a Telekomtól
A Magyar Telekom pályázatot írt ki civil szervezetek részére szemléletformáló programok megvalósításának támogatására, "fogyatékos személyek nyílt munkaerő-piaci integrációja" témakörben, olvasható a cég sajtóközleményében.
A beérkezett pályázatokkal kapcsolatos végső döntést a Fenntarthatósági Média Klub hozza meg. A pályázat részére a Magyar Telekom hello holnap! kuratóriuma összesen 8 millió forint értékű támogatási keretet bocsátott rendelkezésre. Az egy támogatásra adható minimum összeg 1 millió forint.
A pályázati feltételek között szerepel egyebek közt, hogy az adott program olyan eszközök segítségével valósítsa meg a kitűzött célt, amelyek megfelelnek a Magyar Telekom által kiemelt márkaértékként kezelt innovációnak. Lehetőség szerint használja fel a korszerű infokommunikációs eszközöket, és rendelkezzen hiteles költségtervvel. Fontos szempont továbbá a program aktualitása, egyedisége és innovatív jellege. Nem nyújtható támogatás a már megvalósított programok utófinanszírozására.
Pályázatot nyújthatnak be az adott program megvalósításában közvetlenül érintett, Magyarországon bejegyzett és működő, kiemelten közhasznú és közhasznú társadalmi szervezetek - alapítványok, egyesületek. Nem pályázhatnak állami, kisebbségi, vallási, illetve politikai szervezetek.
A Magyar Telekom transzparens működésének megfelelően a pályázaton nyertes szervezetek kötelesek beszámolót készíteni a program megvalósításáról, illetve tételes pénzügyi elszámolást benyújtani az adományozott összeg felhasználásáról.
A részletes feltételeket tartalmazó pályázati felhívás és a letölthető adatlap elérhető a www.helloholnap.hu weboldalon.
A pályázatok beérkezésének határideje: 2011. augusztus 22., elbírálásuk időpontja: 2011. szeptember 24.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk
Új lendülettel startol el a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj, melyet Magyarország két innovatív nagyvállalata immáron harmadik alkalommal hirdet... Teljes cikk
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hete
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 2 hete
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 2 hete
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 2 hete
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 2 hete
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 2 hete
- Pék 3 hete
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 3 hete
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 3 hete
- Alvásért, sorban állásért és ölelésért fizetnek? – A 10 legfurcsább munka, ami tényleg jól fizet 4 hete
- Home office a börtönből? Rabok dolgoznak távmunkában techcégeknek 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben